Tizennyolc pályázat nyert támogatást

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány kihirdette a MOL Gyermekgyógyító program 12. pályázati kiírásának eredményeit. A MOL Románia által biztosított 400.000 lejes támogatási alapból 18 civil szervezet emocionális és művészetterápiás foglalkozásokat, valamint pszichoszociális beavatkozásokat valósít meg 773 sajátos nevelési igényű, fogyatékkal élő, krónikus beteg vagy súlyos betegségből lábadozó gyermek részére.

Kudarc

Sajnos egyetlen videó sem érkezett a legutóbbi pályázatunkra. Akár két éve, idén is meghirdettük, hogy iskolai tanulók által készített kisfilmeket várunk. Ezeknek a kaplonyi születésű Fényi István néhai tanárember, költő életművéhez kellene kötődniük.

Mikor lesz költségvetés?

Néhány napot még késik a 2021-es állami költségvetés tervezetének elfogadása – jelentette be hétfőn a miniszterelnök. Florin Cîţu azzal indokolta a csúszást, hogy még várja a miniszterektől az egyes ágazatok és állami vállalatok reformjára vonatkozó javaslatokat.