Folytatódik a térkövezés

Hétfőn kezdődnek a térkövezési munkálatok a rendelő, picivel később pedig a régi iskola előtt. A községi vezetőség és a kivitelezők a lakosok türelmét és megértését kérik. Minden bizonnyal sok kellemetlenséggel jár majd ez az időszak, ellenben erre szükség van annak érdekében, hogy a falu azon része is illő módon nézzen ki.

Filmtörténeti online vetítéssorozat

A Nemzeti Filmintézet, a Nemzeti Filmarchívum és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa támogatásával megvalósuló magyar filmtörténeti vetítéssorozat megnyitó eseményét és első vetítését 2021. január 29-én, pénteken 18 órától tartja a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara. A filmhez és a közös beszélgetéshez online biztosítanak hozzáférést az érdeklődőknek egy erre a célra létrehozott Facebook-csoportban.

Rövidesen konzuli nap

A járványügyi megszorítások ellenére a mögöttünk álló esztendőben is sok embernek segédkeztek a magyarországi állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagykárolyi székházában, azaz az Eurotrans Alapítvány területi irodájában.