Közösen a tisztaságért

A nemzetközi környezetvédelmi kezdeményezéshez igyekszik a kaplonyi önkormányzat is csatlakozni. Ennek jegyében holnap, 2021. május 29-én, szombaton 10 órai kezdéssel a hivatal munkatársai és a Kaplonyi Helyi Tanács tagjai kivonulnak a Kraszna partjára, és igyekeznek minél több hulladékot összeszedni.

Rövidesen lesz fénysorompó?

Az eddigi tapasztalatok alapján mindösszesen óvatosan merjük tudatni, de jó esély van arra, hogy még most nyáron elkészítik végre a Nagykároly és Kaplony között lévő vasúti szintjárókat. Mégpedig jelzőlámpákkal, félkarú sorompóval – ahogy azt már régebben megígérték.

Ebből elég volt!

Kaplony Sorják nevű határrészét elöntötte a víz. A Kraszna vize. Tette ezt annak okán, hogy nem működőképes a zsilipkapu. Mint szakemberektől megtudtuk – utólag! –, valaki vagy valami eltorlaszolta a mederzárat. Sok hektár földet elárasztott a víz, tette ezt egy olyan évben, amikor nedvességben kifejezetten nincs hiány.

A gát – bérletszünetben

Május 26-án és 28-án 19 órai kezdettel bérletszünetben, bérletpótló előadásként lesz látható a Harag György Társulat A gát című produkciója, melynek rendezője Ovidiu Caița, a színház román nyelvű, Mihai Raicu Társulatának a művészeti igazgatója.