Tisztelt kaplonyiak!

Örömmel olvastam, hogy a választás előtt 48 órával a Magyar Polgári Párt helyi szervezete is közzétette a következő négy évre vonatkozó programját. Véleményem szerint a tervezetüket akár több héttel ezelőtt a a falu lakosai elé kellett volna tárják. Önöknek a falu csak az utolsó két napban számít?

Végre aszfaltoznak!

Megkezdődött végre a Kaplony és Kálmándi közötti megyei út aszfaltozása. A kolozsvári cég sri lanka-i munkatársai ma az egyik sávot öntötték le, holnap a másikat fogják (amennyiben az időjárás megengedi).

Nyílt levél Mosdóczi Vilmosnak!

A békesség szükségességének hangsúlyozásánál többet vártam a tizenkét éves polgármesteri rutint a háta mögött tudó politikai ellenfelemtől. Kétségtelen, hogy abba kell hagynunk a civakodást. De kérem, ennek alapfeltétele, egymás megbecsülése és tisztelete. Amennyiben valahol, valamikor a valótlant állítottam, álljon elő vele. Ne csak utalgasson rá.

Hosszú távra kell tervezni!

„Hogy kivel képzelik el a településük jövőjét, azt a kaplonyiak kell tudják. Bízom benne, hogy bölcs döntést fognak hozni. Megyeri Tamás Róbertet, az RMDSZ polgármesterjelöltjét régóta ismerem, és úgy gondolom, hogy egy energiával teli, a közösségért tenni akaró és tudó jelölt, aki új lendületet adhat a település fejlődésének.”

A kaplonyiak is várják a mezőgazdasági támogatást

Nagy István magyarországi agrárminiszterrel volt ma alkalmam szót váltani. Igaz, csak egy-két mondatot. Elmondtam neki, hogy a kaplonyi gazdák már nagyon várják, hogy Magyarország a Partiumra is kiterjessze a mezőgazdasági támogatását. Szatmár megyei szinten vélhetően a kaplonyiak fognak a legnagyobb számban élni ezzel a lehetőséggel.

Muszáj békésséget teremtenünk!

A ma délután történteket nagyon sajnálom. (Részletekbe nem megyek bele, bizonyára már számtalan mendemonda kelt napvilágra. A lényeg: egy barátomat megfenyegették. Felhergelt emberek.) Amint meghallottam, mi történt, rohantam, csitítani a kedélyeket, elmagyarázni, hogy nem ez a megoldás. Sajnos nem jártam sikerrel. Végtelenül csalódottan jöttem el onnét.