A ma délután történteket nagyon sajnálom. (Részletekbe nem megyek bele, bizonyára már számtalan mendemonda kelt napvilágra. A lényeg: egy barátomat megfenyegették. Felhergelt emberek.) Amint meghallottam, mi történt, rohantam, csitítani a kedélyeket, elmagyarázni, hogy nem ez a megoldás. Sajnos nem jártam sikerrel. Végtelenül csalódottan jöttem el onnét.

Abban, hogy elszabadultak az indulatok, nem én vagyok a hibás! Ha nem lettem volna itt, Kaplonyban, ha nem írtam volna egy sort sem, akkor is hasonló hőfokon izzottak volna az események. Ennek ellenére sajnos megpróbálják a hergelés bélyegét rám sütni. Habár nélkülem is lett volna veszekedés, most mindez részben az én írásaimhoz fűzve látott napvilágot. (Meg lehet figyelni, milyen düh kísérte majd mindahány cikkemet. Nem pontosítási kérelem az esetleges hibák okán, hanem majdhogynem elvakult harag vagy gúnyos kacaj.)

Mindezek dacára vallom és hiszem, hogy a vita előre vezet. A veszekedés azonban káros. Én a párbeszédben hiszek, a viszálykodástól igyekszem távol tartani magamat.

Sikeres az ellenem irányuló megbélyegzés – elismerem. Így is, úgy is kiforgatják a szavaimat. Szándékosan! Az írásaimra vetül a veszekedések árnyéka. Pedig azoknak soha sem az a célja. (Egyeseknek nagyon nem teszik, hogy idén rendszeres a tájékoztatás, nem csak mendemondák terjengenek…)

Szerintem ez az állapot káros. Ez a hallgatás fala. Ezt le kell dönteni, az igazságnak fényre kell jutnia. Amennyiben a község választópolgárjainak többsége hasonlóan gondolkodik, és én leszek a polgármester, minden erőmmel azért fogok küzdeni, hogy ezen a káros megosztottságon túllépjen Kaplony. Ez nem vezet sehova. Kaplony többet érdemel!

Megyeri Tamás Róbert