Indokolt esetben lehet igényelni a fekete kukákat
A községházán formanyomtatvány segítségével lehet új fekete szemetest kérni, avagy a régi elhasznált pótlásáért folyamodni.
A községházán formanyomtatvány segítségével lehet új fekete szemetest kérni, avagy a régi elhasznált pótlásáért folyamodni.
Sokan nagyon szép és illő ajándékkal járulnak hozzá a „kaplonyiak segítenek kaplinyiaknak” jeligéjű kezdeményezéshez. Egyesek azonban picit félreértik a célt. Hulladékba való holmikat hoztak, retkes nyakú inget; használhatatlanul szakadt nadrágot. A szervezők kérése az, hogy kizárólag olyan ajándékot vigyünk el a pizzázóba, amelynek mi magunk is örülnénk.
Felállították a község fenyőfáját. A templom melletti téren a díszítésre vár a fa, hogy Karácsonyra teljes díszben pompázzon.
A Minority SafePack révén először szervezett vitát az Európai Parlament egy európai polgári kezdeményezésről és határozat elfogadását is első ízben tervezi.
Személyesen is köszönetet mondott tegnap a megyeházán Nagy Szabolcs parlamenti képviselő annak okán, hogy nagyon szép számban járultak az urnák elé a nemrégiben megtartott választáson a kaplonyiak. Mint hangsúlyozta, minden egyes szavazatra szükség volt. Ezért is mindegyik okán hálás.
Egy kedves kaplonyi anyuka a gyermekeivel átnézte, melyek azok a játékok, amiket már nem nagyon használnak. S láss csodát, a csöppségek nem is egyet találtak. Sőt! Fertőtlenítés után a csomagjukat a napokban juttatják el a pizzázóba.
2020. december 17-én, csütörtökön, 18:30 órakor a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia karácsonyi hangversenyt tart a nagykárolyi Károlyi-kastélyban. A koncert a 2019–2020-as évad utolsó előadása.
A magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Christian Wolff gyárigazgató a Mercedes kecskeméti gyárában 2020. december 14-én.
Florin Cîţut javasolta a miniszterelnöki tisztségre a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Klaus Iohannis államfővel folytatott hétfői egyeztetésen – jelentette ki a konzultációt követően Ludovic Orban pártelnök, hozzátéve, hogy a képviselőházi elnököt is a PNL adná.
December 17-én, csütörtökön 18 órai kezdéssel a Kaplonyi Kultúrotthonban tartják meg az idei utolsó rendes havi közgyűlést a község döntéshozói. Összesen tíz napirendi pont kapcsán kell állást foglalniuk a tizenhárom fős testület tagjainak.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!