„A hivatás nem születik, hanem ilyen apró lépésekből tevődik össze” – fogalmazta meg ezüstmiséjén Kirner Zoltán. A szülőfalu kiskirbáján mondott ünnepi beszédet, és buzdította a híveket, hogy ápolják a családot, a közösséget, ezzel is táptalajai legyenek annak, hogy újabb papokat adjon a kaplonyi közösség az egyháznak. Zoltán atyát 1995. június 15-én, Úrnapján szentelték pappá Szombathelyen, és már felszentelt papként 2017-ben jelentkezett a szalézi rendbe, azóta megjárta a novíciátust Genzano di Romában és tanult a római Pápai Szalézi Egyetemen.

A kaplonyi születésű Magyar Zsuzsannát is hallhatjuk az EXmusic baráti kör énekes bejegyzéseiben. Érdeklődésünkre Zsuzsa elmondta: „a csapattal Marosvásárhelyen énekeltünk együtt… Nem kórusként, hanem csak úgy összeálltunk egyszer saját kedvtelésből, mindenki hozta a kedvenc dalát, általában egy-egy ismert musicalből és kitaláltuk, hogy előadjuk.”

Ne tévesszen meg senkit a cím, mert Kaplony volt, van és lesz is. Csupán azt szeretném bemutatni – elsősorban a fiataloknak –, hogy Kaplony nem mindig így nézett ki, ahogyan most. Az utóbbi 50-60 évre tekintek csupán vissza, amire nagyjából visszaemlékszem. Egy település életében ez az idő nem sok, a végbement változások mégis óriásiak.

Öt éve jelent meg ez a cikk: Hám Endre ötödikes lesz az új tanévben. Egy egész ládányi kincs bortokosa a kaplonyi fiatalember. Még öt éves sem volt, és már hozzákezdett gyűjteni a cseréptöredékeket. Látta, hogy nagybátyja, Illyés Sándor is felszedegeti a látszólag hasznavehetetlen törmeléket. Óvatosan nézegeti, a homoktól, a földtől, a sártól megtisztogatja, és párat félretesz. Mindez megtetszett Bandikának, és ő is ekként cselekedett.