Jó kedélyű megbeszélést tartott ma délután a kaplonyi RMDSZ választmánya. Természetesen a mind jobban körvonalazódó helyhatósági választások kapcsán. Sok szó esett a jelenlegi állapotokról, és főként arról, hogy az elkövetkezendő időszakban miként lehetne hatékonyabb a község vezetése. Hogyan lehetne európai uniós, kormány, avagy magyarországi támogatást idehozni, illetve a mindennapokban miként lehetne jobban óvni a környezetünket, a falunkat. Baj ugyanis van, de talán ezeken emberibb, őszintébb hozzáállással túl lehetne lépni…
A beszélgetés során egyöntetű döntés született arról is, hogy a jelenlegi vezetőség – azaz Kánya Zsolt vezeti a szervezetet a választások utáni időszakig, s majd utána tartanak tisztújítást. Persze addig fel kell készülni a kampányra, amely kapcsán nyomatékosította a kaplonyi RMDSZ közössége, hogy személyeskedésbe, a politizálás nem illő formáiba semmilyen körülmények között nem kíván belefolyni. Mint elhangzott, mi csak a jobbító szándékot kínáljuk a falu lakosságának, az elképzeléseinket igyekszünk minél többekkel megosztani. Semmiképpen sem ellenségeskedést kíván szítani a kaplonyi RMDSZ, annál inkább keresi a helyi szintű politizálás igazi értelmét: egymás érveit meghallgatva, adott esetben akár közösen megkeresni a legjobb megoldást.
Szó esett továbbá arról is, hogy mihelyst bebizonyosodik, mikor is lesznek a helyhatósági választások, megkeresik majd a lakosokat, és egyfajta közvélemény-kutatás keretében igyekszenek megtudni, hogy pontosan milyen beruházásokat is tartanak szükségesnek az emberek. Mégpedig mind községi szinten, mind pedig egészen szűk területen, az utcában, a közvetlen környezetükben.
A kaplonyi RMDSZ közössége az érintettség okán csatlakozik a nagykárolyi RMDSZ elnökének azon kezdeményezéséhez, miszerint a lakosoknak is fel kell lépni a mindinkább elviselhetetlen szag okozója ellen. Mint ismeretes, a szag a Nagykároly szélén lévő biogázüzemből származik, és bizony nagyon sok kaplonyi lakos életét is megkeseríti. Tarthatatlan az állapot, és amennyiben a hatóságok nem lépnek fel hatékonyabban, akár lakossági panasszal kell élni. Összefogás szükséges azon a téren is.
A kaplonyi RMDSZ szívesen vesz minden visszajelzést, ezúton is kérik a lakosokat, jelezzék nekünk vagy a közösségi felületen, vagy személyesen, hogy milyen elvárásaik vannak. Tegyék, tegyük ezt őszintén: egymás szemébe nézve. Hiszen a helyes irányra, a helyes megoldásra csak így, közösen lelhetünk rá. Mi ennek jegyében készülünk.
(Megjelent: 2020. június 14-én a Kaplonyi RMDSZ Facebook-oldalán.)
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!