Címke: Kaplonyi RMDSZ
-
Új trió a kaplonyi RMDSZ élvonalában
Tisztújító közgyűlést tartott tegnap, július 14-én a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kaplonyi szervezete. A községi kultúrotthonban az év talán legforróbb napján szépszámú érdeklődő vett részt a rendezvényen. Jelen volt Pataki Csaba, a megyei RMDSZ elnöke, a megyei önkormányzat vezetője is.
-
Szerdán közgyűlés
Mint ismeretes, közgyűlést tart 2021. július 14-én, szerdán 19 órai kezdéssel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kaplonyi szervezete. A közösség minden helybeli szimpatizánsát várják a kultúrházban otthonra lelő alkalomra.
-
Tisztelet a hétköznapi hősöknek!
Március 15-én, a szabadság ünnepén korlátozva vagyunk szabadságunkban, munkahelyünk kerül veszélybe, tele vagyunk aggodalommal és mégis: emberemlékezet óta nem látott összefogást, szolidaritást tapasztalhatunk.
-
Tisztelt kaplonyiak!
Ismételten szeretném megköszönni Önöknek a helyhatósági választásokon való nagyszámú részvételt és bizalmat. Ezzel bebizonyítottuk mindannyian, hogy nem vagyunk közömbösen falunk sorsát illetően, éltünk választási jogunkkal, amelynek meg is lett az eredménye.
-
Mindszenti főhajtás
Jó érzés volt elzarándokolni Érmindszentre! A kaplonyi RMDSZ közössége nevében koszorút helyezett el szombaton Csizmár Antal Tamás és Megyeri Tamás Róbert.
-
Kedves távolabb élő kaplonyiak, vidékbeliek!
FONTOS! Kérjük, osszák meg minél több kint élő romániai állampolgársággal rendelkező ismerőssel, baráttal, jó érzésű emberrel a levélszavazás lehetőségét. A december 6-i romániai parlamenti választásokra vonatkozó kérvényt október 22-éig még be lehet nyújtani!
-
Köszönet az aláírásokért
Parlamenti választások lesznek Romániában. Előreláthatóan december 6-án. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kaplonyi szervezete is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy képviselőink ott lehessenek az országos döntéshozók között. Ugyan nagyon kevés időnk volt, de sikerült összegyűjtenünk több mint 600 aláírást.
-
Szebbé, otthonosabbá tenni a falut
Szeretné meghálálni azoknak az embereknek a bizalmát, akik a vasárnapi helyhatósági választásokon rá, illetve a társaira szavaztak – mondja Csizmár Antal Tamás, a kaplonyi RMDSZ alpolgármester-jelöltje. Ugyanakkor számára az is célkitűzés, hogy mindahány lakosért tevékenykedjen, azaz kiérdemelje, hogy legközelebb rá voksoljanak.
-
Írjon alá Ön is!
Parlamenti választások lesznek Romániában. Előreláthatóan december 6-án. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kaplonyi szervezete is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy képviselőink ott lehessenek az országos döntéshozók között.
-
Tisztelt kaplonyi lakosok!
Szeretnék köszönetet mondani a falu minden lakosának, aki szeptember 27-én részt vett a helyhatósági választásokon és nem kezelte közömbösséggel a szavazást.