Lassan, de biztosan
Még tavaly decemberben döntött a Kaplonyi Helyi Tanács arról, hogy megkísérli a köznyelvben Caritasként nevezett utca bekebelezését.
Még tavaly decemberben döntött a Kaplonyi Helyi Tanács arról, hogy megkísérli a köznyelvben Caritasként nevezett utca bekebelezését.
Fákat ültettek ma Kaplonyban. A rendelők előtti térre hársakat, illetve tiszafákat.
A napokban küldi ki a hivatal apparátusa a döntéshozó-testület tagjai számára az idei költségvetés tervezetét. Előreláthatóan kedden tartják meg ugyanis azt a gyűlést, amelyen az egyik (a leginkább fajsúlyos) határozattervezet az idei évre vonatkozó büdzséről szól.
A Vasút és az Újrévész utcák kereszteződésében gondoskodtak ma a járdafelület az aszfaltozott út szintjéhez való felemeléséről. Mindezt a hivatal munkatársai végezték pár szociális munkás segítségével.
Egy Németországban élő kaplonyi papírjait és értéktárgyait tulajdonították el. Vélhetően tegnap délután, esetleg éjszaka történt a sajnálatos eset.
Fákat, díszfákat rendelt ma a községi vezetőség egy nagykárolyi vállalkozástól. Három Vörös korallberkenyét, három Amerikai hársat, valamint hét darab tiszafát. Elvileg már holnap, de a napokban bizonyosan ki is szállítják őket.
Kaplony község önkormányzata közalkalmazotti munkakört hirdetett meg. A közbeszerzési részleg munkatársának felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie.
Amennyiben szükség van ár, ismét kihelyezett műszaki ellenőrzést tart Kaplonyban a Román Autó-nyilvántartó (RAR) Szatmár megyei kirendeltsége. Jelenleg arra kíváncsiak, hogy egyáltalán van-e, lesz-e érdeklődő. Amennyiben van, akkor májusban jönnének. A részvételi szándékot Csizmár Antal Tamás alpolgármesternek kell jelezni.
Gyönyörű lenne, pontosabban lehetne valamikor a kaplonyi községháza. Elkészült egy látványterv, illetve több is – a mostaniak a talán legszebbek…… Read More Így nézne ki a község háza?
A mellékelt képeket Borsi Balázs Bihar megyei fotográfus készítette. Igen, Kaplonyban. De hol?… Read More Hol készültek?
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!