Az idei tervekről és elképzelésekről
Nagy tervekkel és elképzelésekkel indította az idei, nem könnyűnek ígérkező évet Kaplony község önkormányzata. Ezekről a tervekről és a tervek megvalósításának esélyeiről elmélkednék egy picit – nyilvánosan.
Nagy tervekkel és elképzelésekkel indította az idei, nem könnyűnek ígérkező évet Kaplony község önkormányzata. Ezekről a tervekről és a tervek megvalósításának esélyeiről elmélkednék egy picit – nyilvánosan.
Pénteken és szombaton, azaz 2021. február 12-én és 13-án ismét leadhatjuk az elektronikai hulladékaikat. Az Axial Logistics és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal közös kezdeményezése keretében 9 és 14 óra között gyűjtőautó járja a falu utcáit.
Február 18-án, csütörtökön 18 órai kezdéssel Operett Gálaestet tartanak a Nagykárolyi Városi Színházban. Az alkalmon fellépnek a budapesti Operettszínház művészei.
Nagyon nagy a Kraszna vízállása. Azonban egyelőre pánikra nincs ok – mondják a szakemberek. Bízzunk a legjobbakban! Mindenesetre a helyhatóság igyekezett felkészülni a legrosszabbra is.
A napokban mindahány sárga tetejű szemetes tartályt is ki fogják hordani a lakosokhoz. E beruházás kapcsán azonban néminemű félreértés is felmerült. Minderre lakosok világítottak rá kérdéseikkel.
Az ifjúsági csoportvezetőket hívta beszélgetésre a Püspökség ifjúsági irodája február 6-án.
Országszerte szokatlanul meleg lesz a következő napokban, február 11-e után azonban fokozatos lehűlés kezdődik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) két hétre szóló előrejelzéséből.
Semmilyen információ nem érhető el a kisebbségek nyelvén a romániai oltáskampányban.
Az elmúlt 24 órában 9499 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 1 648 280 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Kezd körvonalazódni, hogy milyen kedvezményekre jogosultak azok, akiknek a szüleit annak idején deportálták. Továbbá az is, hogy azokat miként kapják meg…
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!