Fákat ültettek
Fákat ültettek ma Kaplonyban. A rendelők előtti térre hársakat, illetve tiszafákat.
Fákat ültettek ma Kaplonyban. A rendelők előtti térre hársakat, illetve tiszafákat.
A napokban küldi ki a hivatal apparátusa a döntéshozó-testület tagjai számára az idei költségvetés tervezetét. Előreláthatóan kedden tartják meg ugyanis azt a gyűlést, amelyen az egyik (a leginkább fajsúlyos) határozattervezet az idei évre vonatkozó büdzséről szól.
A Vasút és az Újrévész utcák kereszteződésében gondoskodtak ma a járdafelület az aszfaltozott út szintjéhez való felemeléséről. Mindezt a hivatal munkatársai végezték pár szociális munkás segítségével.
Egy Németországban élő kaplonyi papírjait és értéktárgyait tulajdonították el. Vélhetően tegnap délután, esetleg éjszaka történt a sajnálatos eset.
Fákat, díszfákat rendelt ma a községi vezetőség egy nagykárolyi vállalkozástól. Három Vörös korallberkenyét, három Amerikai hársat, valamint hét darab tiszafát. Elvileg már holnap, de a napokban bizonyosan ki is szállítják őket.
Kaplony község önkormányzata közalkalmazotti munkakört hirdetett meg. A közbeszerzési részleg munkatársának felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie.
Amennyiben szükség van ár, ismét kihelyezett műszaki ellenőrzést tart Kaplonyban a Román Autó-nyilvántartó (RAR) Szatmár megyei kirendeltsége. Jelenleg arra kíváncsiak, hogy egyáltalán van-e, lesz-e érdeklődő. Amennyiben van, akkor májusban jönnének. A részvételi szándékot Csizmár Antal Tamás alpolgármesternek kell jelezni.
A koronavírus-járvány miatt szűk körben, református áhítat keretében adják át szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjait, amelyekkel minden évben azok munkásságát ismerik el, akik tevékenységükkel hozzájárultak szakterületükön az erdélyi közművelődési élet fellendítéséhez.
Nemes oltóvesszőt párosítanak alanyvesszővel az Omega Vitis Bt. szőlőoltványkészítő telepén a Mezőzombor határában lévő Dorgó tanyán 2021. április 8-án.
Az idős, vagy krónikus betegségekben szenvedő személyeknek a koronavírus-pandémia harmadik hullámában a következő tünetekre is érdemes felfigyelniük és orvosi vizsgálatra jelentkezniük: étvágytalanság, túlzott aluszékonyság, a mellkasi tájékon jelentkező nyomás – nyilatkozta csütörtökön az AGERPRES hírügynökségnek Beatrice Mahler, a bukaresti Marius Nasta Intézet igazgatója.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!