Tánctanfolyam Kaplonyban
Társastánc tanfolyam indul Kaplonyban gyerekek számára. Szerény Dóra oktató várja a kicsiket.
Társastánc tanfolyam indul Kaplonyban gyerekek számára. Szerény Dóra oktató várja a kicsiket.
Áramszünetre kell számítaniuk a kaplonyi labdarúgópálya környékén lakóknak 2021. május 19-én. Holnap, szerdán 8 és 14 óra között fog szünetelni a szolgáltatás – tudatják.
A községi legelő, azaz a Hullámtér kapcsán tartanak csütörtökön, azaz 2021. május 20-án 20 órai kezdéssel megbeszélést a községházán.
Több lakos is jelezte, hogy nem tud mit kezdeni a használt gumiabronccsal. Ennek okán a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal a nagykárolyi Andy Kft-vel egyeztetett, és a hivatal udvarán összegyűjti a kaplonyi lakosok abroncsait.
A nemzetközi környezetvédelmi kezdeményezéshez igyekszik a kaplonyi önkormányzat is csatlakozni. Ennek jegyében 2021. május 29-én, szombaton 10 órai kezdéssel a hivatal munkatársai és a Kaplonyi Helyi Tanács tagjai kivonulnak a Kraszna partjára, és igyekeznek minél több hulladékot összeszedni.
Juhász Fanni úgy döntött, hogy a görkoris tudását akarja megmutatni. Nos, le a kalappal! Ügyes vagy, Fanni!
Többen jelezték mostanság, hogy tollkereskedők felverik a lakosság nyugalmát. Nos, az önkormányzati döntéseket meghozó testület egy soron következő gyűlésén egyeztetni fognak erről. Addig is a kaplonyi hivatal nem fogja engedélyezni a közterületen történő hangoskodást.
Heti két alkalommal tartanak aerobikos foglalkozásokat hölgyeknek Kaplonyban. A csoportvezető Sütő Juli – őt kérdeztük.
Az 5 éves Srádi Noel Petőfi Sándor megzenésített változatával kedveskedik nekünk. Amennyiben Ön is ismer ügyes gyereket, videózza le.
Idén is versenyecskét hirdettünk. Tesszük ezt annak okán, hogy Kaplony azon települések közé tartozik, ahol még bőven hallani a gyerekzsivajt.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!