Görkorizásra fel!

Juhász Fanni úgy döntött, hogy a görkoris tudását akarja megmutatni. Nos, le a kalappal! Ügyes vagy, Fanni!

Idén is versenyecskét hirdettünk. Tesszük ezt annak okán, hogy Kaplony azon települések közé tartozik, ahol még bőven hallani a gyerekzsivajt.

Hol énekelnek, hol nevetnek, hol bánatukat bömbölik világá, hogy pár pillanat múlva újra nevessenek. Ez, a gyerekek felhőtlen jókedve az, amire igazán büszkék lehetünk! Ennek jegyében hirdetett idén is versenyt a KAPLONY.blog.

 

 

 

Arra kérünk mindenkit, illetve bármely olyan kaplonyi szülőt, hogy a 0 és 10 év közötti gyerekéről készítsen egy, legtöbb 2 perces videót. Ebben a lurkó dekázzon egy focilabdával, vagy énekeljen, esetleg szavaljon, netán kis vicces jelenetet mutasson be – mondjuk – a testvérkéjével stb. Ezeket a videókat küldjék el nekünk a következő e-mail-címre: megyeritamasrobert@gmail.com, vagy a facebookon.

Aki így tesz, részt vesz egy sorsoláson (azért nem díjazáson, mert minden gyerek ügyes a maga nemében, nincs olyan, hogy valaki jobb a másiknál), és kortárs költő gyerekeknek szóló könyvét nyerheti meg.

Legyen ez a verseny egy kordokumentum is: a kaplonyi lurkók ilyen vidámak (vagy komolyak) voltak 2021 tavaszán, így várják a gyereknapot. A videókat 2020. május 28-áig lehet nekünk elküldeni. Vasárnap, 30-án adjuk át a nyereményeket. Sok sikert kívánunk!