Lampionos felvonulás az NDF szervezésében
Szombaton, november 12-én kaplonyi, kálmándi és mezőpetri gyerekek részvételével lampionos felvonulás helyszíne lesz Kaplony.
Szombaton, november 12-én kaplonyi, kálmándi és mezőpetri gyerekek részvételével lampionos felvonulás helyszíne lesz Kaplony.
A túrázás és természetjárás nem csak a testünknek, de a lelkünknek is nagy hasznára van.
Ismét lampionos felvonulás helyszíne lesz Kaplony. Az oktatási intézmény tanítónőinek szervezésében csütörtökön délután 5.30-kor az iskola elől megannyi kis lámpással „felszerelkezett” gyerek megindul az oktatóik társaságában.
Ebben az évben is megtartjuk a Kaplony tortája elnevezésű alkalmat. Mégpedig a november 27-ei vasárnapon. Ebben az évben a vendégeink a székesfehérvári Saveur Cukrászda szakemberei lesznek.
Szeptember 12-től október 17-ig tartott a Szivárvány Egyesület által meghirdetett Felhívó pályázat az iskolai bántalmazás ellen elnevezésű kezdeményezés.
Az esetleges feltételezésekkel ellentétben majdhogynem alkoholmentes pezsgővel koccintott ma (igaz, a munkaidő végén) a három Tamás. Azért tettek így, mert a mai napon hivatalos felületeken is megjelent, hogy lesz Kaplonyban bölcsőde.
Gyógyító napra várja az érdeklődőket a Kaplonyi Szivárvány Egyesület a nagykárolyi Farkas Kingával együttműködve. A könyvtárépületben, a kultúrházzal szemközt sorra kerülő alkalomra november 19-én, szombaton 13 és 20 óra között kerül sor. Jelentkezni Farkas Kingánál lehet.
Mellrákszűrési vizsgálatra lehet jelentkezni – igaz, már csak korlátozott számban – a kaplonyi hivatalban. Az első alkalomra november 22-én kerül sor, Nagykárolyban.
A kaplonyi temető mindenszentek napján, 2022. november 1-jén. Felvételek: Vágányik Máriusz.
A jövőben a Partiumi Labdarúgó Akadémiával együttműködésben még nagyobb figyelmet fordítanak az utánpótlásképzésre Kaplonyban. Mégpedig 11–12 évnél fiatalabb gyerekeket fognak edzeni.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!