Az oltottság függvénye a nyitva tartás
A fertőzöttségi incidenciától függetlenül nyitva tarthatnának azok a vendéglők, amelyek teljes személyzete beoltatta magát a koronavírus ellen – jelentette ki Florin Cîţu kormányfő.
A fertőzöttségi incidenciától függetlenül nyitva tarthatnának azok a vendéglők, amelyek teljes személyzete beoltatta magát a koronavírus ellen – jelentette ki Florin Cîţu kormányfő.
Ez a koalíció a legjobb megoldás Románia számára – jelentette ki a koalíciós pártok vezetőinek hétfő esti ülését követően a miniszterelnök.
Szombaton 16 órától, a Harag György Társulat Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján volt látható az a közel négy órás műsorfolyam, amellyel a színházi műhely, a SzatmárON kezdeményezés keretében ünnepelte – a hagyományokhoz híven, a magyar költészet napját követő első szombaton – a magyar lírát.
Szatmár megyébe látogatott Hegedüs Csilla, az európai alapok minisztériumának államtitkára. A helyi elöljárókkal, Pataki Csabával, a Szatmár Megyei Tanács elnökével, Kereskényi Gábor polgármesterrel és Alfatter Tamás prefektussal az országos helyreállítási alap adta támogatási lehetőségekről, befektetésekről, a turizmus fejlesztéséről egyeztettek.
A Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium jóváhagyta: tanuszoda épülhet Szatmárnémetiben. A szükséges, 12,7 millió lej értékű finanszírozást, az Országos Befektetési Vállalaton keresztül, a szaktárca biztosítja – jelentette be Cseke Attila.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem kutatói szerint rovarok is terjeszthetik az afrikai sertéspestist.
Koalíciós ülést sürgetett szerdán Dan Barna kormányfőhelyettes, hogy a miniszterelnöknek megszavazott bizalom megvonásáról egyeztessenek.
Az állami támogatási rendszerek végrehajtási mechanizmusainak digitalizációja és rugalmasabbá tétele érdekében indította el online „monitoring tool” platformját a Pénzügyminisztérium.
A koronavírus-járvány miatt szűk körben, református áhítat keretében adják át szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjait, amelyekkel minden évben azok munkásságát ismerik el, akik tevékenységükkel hozzájárultak szakterületükön az erdélyi közművelődési élet fellendítéséhez.
Nemes oltóvesszőt párosítanak alanyvesszővel az Omega Vitis Bt. szőlőoltványkészítő telepén a Mezőzombor határában lévő Dorgó tanyán 2021. április 8-án.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!