Eredményesek az egyeztetések

Ez a koalíció a legjobb megoldás Románia számára – jelentette ki a koalíciós pártok vezetőinek hétfő esti ülését követően a miniszterelnök.

Florin Cîţu a Digi 24 műsorában azt mondta, hogy továbbra is várják a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártja alkotta USR-PLUS Szövetség javaslatát az egészségügyi miniszteri tisztségre, és reméli, hogy ez a nevesítés mielőbb megtörténik.

„A járvány elleni küzdelem élén az egészségügyi minisztérium áll, és szükség van valakire, aki állandóan ezzel foglalkozik” – hangsúlyozta a kormányfő. Amikor egyes miniszterek támadásai felől kérdezték, Cîţu azt mondta: a tárcavezetőket „nem nyilatkozataik, hanem tetteik alapján fogják értékelni”.

Az RMDSZ továbbra is támogatja a jelenlegi koalíciót, nem szabad engedni, hogy még ennél is mélyebb konfliktus alakuljon ki – jelentette ki Kelemen Hunor a koalíciós pártok vezetőinek hétfő esti ülését követően.

A szövetségi elnök „rendkívül építő jellegűnek” nevezte a megbeszélést, ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a koalíciós tárgyalások második, keddi fordulójában mindenki számára elfogadható megoldást találnak.

„Négy hónap után nem engedhetünk meg magunknak egy nagyobb feszültséget, nagyobb konfliktust, egy politikai válságot és meggyőződésem, hogy ez nem is fog bekövetkezni” – fogalmazott.

AGERPRES