Maszkban emlékeztek Aradon

Járványellenes intézkedések mellett emlékeztek meg a magyar forradalom és szabadságharc 172 évvel ezelőtt kivégzett tábornokairól Aradon. A városban szerdára meghaladta a hét ezreléket fertőzöttségi ráta, ami azt jelenti, hogy ezer lakosból több mint heten fertőződtek meg az elmúlt két hétben.

Kormánytámogatás

Az RMDSZ javaslatára döntött mai ülésén a kormány: 453 869 000 lejt biztosít az erdélyi megyéknek és településeknek – jelentette be Cseke Attila. Az összegből a helyi önkormányzatok biztosíthatják a beruházásokhoz szükséges önrészt, és a sürgős kiadásaikat fedezhetik, a megyei önkormányzatok pedig a gyermekvédelmi és szociális szolgáltatásokat működtethetik.

Előre hozott választások?

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint az előre hozott választások kiírása jelenti a legjobb megoldást a jelenlegi politikai válság feloldására. Marcel Ciolacu kizártnak tartja a tárgyalásokat a Nemzeti Liberális Párttal egy kisebbségi kormány támogatásáról.

Akcióban a rendőrök

Országos szinten 5138 gépkocsivezetői jogosítványt vontak be a rendőrök szeptember 6-a és 12-e között. A rendőrség a balesetveszélyes útszakaszokon szervezett ellenőrző akciókat a súlyos közúti balesetek fő okainak megelőzése és leküzdése érdekében.

Nincs alternatíva

Kelemen Hunor szerint nincs alternatívája Romániában a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az USR-PLUS szövetség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta jelenlegi kormánykoalíciónak, az RMDSZ elnöke ezért kifejezte reményét, hogy a két román pártban esedékes tisztújítás után az USR-PLUS visszatér a koalícióba.