Ismét nagycímletű pénzösszegek felváltása végett kereste fel egy társaság több kaplonyi üzletet, kereskedelmi helyiséget. Ez alkalommal sikerült a háromfős társaságot lefülelnie a község rendőrének.
A trükkjük igen egyszerű: 200 lejes papírpénz felváltására kérték meg az eladókat, majd „okoskodni” próbáltak, miszerint nem jó az 50 lejes címlet, inkább 100-as kell, de mintha már odaadták volna a pénzt stb. Valószínűsíthetően előbb-utóbb egynémely személyt becsaptak volna…
Ezúttal viszont nem leltek áldozatra, mi több, az eladók közül többen értesítették a rendőrt, aki pár percen belül a helyszínre sietett, és el is kapta őket. Mint kiderült, a személygépjárművük forgalmijával voltak gondok, és egyébként is büntetéssel kellett Kaplonyt elhagyniuk.
A lényeg: lehetőleg ismeretlenek számára ne váltsunk fel pénzt, és egyébként is, ha ilyesmire kérnek bennünket, értesítsük a rendőrt. Ha éppen nem is szolgálatos, szól ő a kollégáinak. Legyünk óvatosak! – kéri a rendőr is.

Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!