A ködösítés mögötti tények

Levelet hozott ma reggel a drótposta, éspedig Makár Júlia építészmérnök tájékoztatja benne Máncz Dezsőt, és rajta keresztül Mosdóczi Vilmos polgármestert arról, hogy akár a közeljövőben meg is kezdődhet az ő munkájuk, a központ elképzelési tervezet elkészítése. Sőt, abból kézzelfogható valóságot már akár most, a választások előtt meg lehet valósítani.

Ezzel szemben a tegnapi tanácsülésen a polgármester nem is beszélt a szakértőkkel való egyeztetésről, csak kérdésre válaszolva ejtett szót a témáról. Mi több, úgy saccolta, hogy csak évek múlva lesz valami konkrétum az elképzelésből. Mint felelevenítette, ő Máncz Dezsőt annak apropóján kereste fel, hogy a nagykárolyi hivatal mégis milyen tervezőmérnökökkel együttműködve újíttatta fel a Károlyi-kastély övező dendrológiai parkot. Merthogy a kaplonyi vezetőség is szeretne valamit kezdeni a Gyula kocsmája néven ismert vendéglátóhely közelében lévő területtel. A polgármester elmondása szerint Máncz Dezső vetette fel, hogy a szakemberek ne csak azt a kis területet nézzék meg, hanem a nagytemplomtól kezdve az egész Fő utcát mint egységet kezeljék. A tegnapi tanácsülésen meg is kérdezte az egyik tanácsos, hogy érdemes-e a községháza és a kultúrház előtti tér rendezését megkezdeni, nem lenne-e jobb azt a munkálatot is hozzáigazítani a szakértők elképzeléscsomagjához. A polgármester válasza az volt, hogy nem befolyásolja egyik a másikat, meg aztán mindössze ötleteket kértek a szakértőktől, s talán egy-két év múlva lesz belőle valami.

Érdemes arról is tudnunk, hogy tegnap a költségvetés módosítását fogadta el a tanács, azonban a testület tagjai semmiféle konkrét tervet nem kaptak, nem lehet tudni, hogy egész pontosan milyen munkálatokra is kerül sor. Míg például Nagykárolyban minden hasonló, a közterületet érintő beruházás kapcsán – Máncz Dezső elmondása szerint – részletes látványtervet, részletes adatokat kapnak a döntéshozók. Talán Kaplonyban is hasonlóan kellene eljárni…

Megyeri Tamás Róbert