Köszönő szó tanévkezdés apropóján

Kifejezetten jó volt ma mint szülő részt venni a kaplonyi Fényi István Általános Iskola tanévkezdő ünnepségén. Az alkalomra a Szent Antal római katolikus templom udvarán került sor, megható pillanatokkal. Voltak gondolatébresztő igemagyarázatok, részletes, közérthető beszédek, illő és szép énekek. Például jó érzés látni, hogy nem „csak” az óvónők és a tanítónők énekelnek együtt a tanulókkal,… Read More Köszönő szó tanévkezdés apropóján

Talán ez a jó út. Ön szerint is?

A kisebb hibákat már kiküszöbölték, vélhetően némileg már stabilabb az áramszolgáltatás a Nagygödrök melletti utcákban. Ugyanakkor elhelyezték már azt a precíziós mérőberendezést, amellyel megállapítják, hogy pontosan mikor is csökken a megengedett alá a feszültség. Összességében tehát néminemű előremozdulást történt.

Meghallgatni egymást

„Évfolyamtársak voltunk a középiskolában Tamással. Mindig jóban voltunk. Mikor Váradon volt újságíró, elmondta, hogy az ő szemszögéből miként történnek az események. Ő, hogy látja. És azt is meghallgatta, miként látjuk mi az eseményeket. Szatmár megyébe költözött, Kaplonyba. Most ott polgármesterjelölt. A helybeliek tudják, őt, vagy mást látnak-e megfelelőnek. Én mindössze annyit mondhatok, hogy a Bihar… Read More Meghallgatni egymást