Szabadtéri kiállítás

Érdeklődő az „Áttörés. Kelet” című kiállítás megnyitóján a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ előtti Baltazár Dezső téren 2020. szeptember 25-én. A német egység 30. évfordulóján a kiállítást a járványügyi helyzet miatt szabadtéren rendezte meg a művészeti központ, a budapesti német nagykövetség és a Deutsches Kulturforum együttműködésével.

11 cm-es az út

Befejeződött tegnap a Kaplony és Kálmánd között húzódó út mindkét sávjának leaszfaltozása. Erre a 6 centiméteres rétegre – vélhetően ma – egy úgynevezett vízszűrő réteget helyeznek rá, majd egy 5 cm-es kopóréteg kerül az útra. Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, egyben az RMDSZ-es elnökjelölt Giurgiu-Kovács Mónika és Gindele Imre megyei tanácsosjelöltek társaságában kereste… Read More 11 cm-es az út

Tisztelt kaplonyiak!

Örömmel olvastam, hogy a választás előtt 48 órával a Magyar Polgári Párt helyi szervezete is közzétette a következő négy évre vonatkozó programját. Véleményem szerint a tervezetüket akár több héttel ezelőtt a a falu lakosai elé kellett volna tárják. Önöknek a falu csak az utolsó két napban számít?

A közösség érdekében

„Örömmel látom, hogy a nagyváradi magyar közösség megbecsült tagja, Megyeri Tamás, aki az utóbbi években Kaplonyban szolgálja közösségét, polgármesterjelöltként és talán polgármesterként is a kaplonyiak érdekében cselekszik. Én mint a Bihar megyei RMDSZ elnöke szurkolok neki. Amennyiben lesz rá lehetőségünk, igyekszünk segíteni neki, hiszen a csapat tagja.”

Végre aszfaltoznak!

Megkezdődött végre a Kaplony és Kálmándi közötti megyei út aszfaltozása. A kolozsvári cég sri lanka-i munkatársai ma az egyik sávot öntötték le, holnap a másikat fogják (amennyiben az időjárás megengedi).

Nyílt levél Mosdóczi Vilmosnak!

A békesség szükségességének hangsúlyozásánál többet vártam a tizenkét éves polgármesteri rutint a háta mögött tudó politikai ellenfelemtől. Kétségtelen, hogy abba kell hagynunk a civakodást. De kérem, ennek alapfeltétele, egymás megbecsülése és tisztelete. Amennyiben valahol, valamikor a valótlant állítottam, álljon elő vele. Ne csak utalgasson rá.

Hosszú távra kell tervezni!

„Hogy kivel képzelik el a településük jövőjét, azt a kaplonyiak kell tudják. Bízom benne, hogy bölcs döntést fognak hozni. Megyeri Tamás Róbertet, az RMDSZ polgármesterjelöltjét régóta ismerem, és úgy gondolom, hogy egy energiával teli, a közösségért tenni akaró és tudó jelölt, aki új lendületet adhat a település fejlődésének.”