Kamerákat szereltek ma Kaplonyban
Felszereltek ma öt kamerát Kaplony községben. Holnap továbbiakat fognak, illetőleg utána is.
Felszereltek ma öt kamerát Kaplony községben. Holnap továbbiakat fognak, illetőleg utána is.
Az RMDSZ egy éve nyújt segítséget a járvánnyal kapcsolatos magyar nyelvű tájékoztatásban, mostantól pedig az oltással kapcsolatos regisztrációból is kiveszi a részét – olvasható a Szövetség közleményében.
Szatmárnémetiben, Nagybányán, Batizon és Kaplonyban is búcsút tartanak Szent József, Szűz Mária jegyese ünnepén.
Március 18-án a Piarista Nővérek szentmisével ünneplik alapítónőjük mennyei születésnapját.
Több évnyi kutató-fejlesztő munka eredményeként a MOL egy olyan beruházást valósított meg a százhalombattai Dunai Finomítóban, amellyel bioüzemanyag felhasználóból gyártóvá lépett elő.
Elindult a jelentkezési időszak a Mol-csoport frissdiplomás programjára, a Growww-ra, a pályakezdő fiataloknak több mint 80 pozíciót kínálnak műszaki, üzleti, informatikai, társadalom- és természettudományi területeken.
A rossz időjárás ellenére megkezdték a kihelyezett nyesedékek elhordását. A munkálatokat természetesen folytatni fogják.
Sérülésből felépült, könnyen leváló nemzeti színű szalaggal is megjelölt gólyát enged szabadon a Hortobágyi Madárpark egyik munkatársa 2021. március 15-én.
Az országos sajtó is megemlítésre méltónak tartja ifj. Kind László mérnökember nagylelkűségét. Mint beszámoltunk róla, műhely-, illetve garázsépület építése vált elodázhatatlanná Kaplony községben. Ebben az épületben lelne otthonra a község katasztrófaelhárító-csapata is.
Kaplony község önkormányzata urbanisztikai szakembert szeretett volna alkalmazni.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!