Köszönjük!

Az országos sajtó is megemlítésre méltónak tartja ifj. Kind László mérnökember nagylelkűségét. Mint beszámoltunk róla, műhely-, illetve garázsépület építése vált elodázhatatlanná Kaplony községben. Ebben az épületben lelne otthonra a község katasztrófaelhárító-csapata is.

A megyei főépítészeti hivatallal való egyeztetés nyomán a községi vezetőség elvetette azt az ötletet, miszerint egy teljesen új épületet hozassanak létre. Célszerűbbnek, azaz észszerűbbnek tűnik ugyanis, hogy a meglévő raktárépületet felújítsák, picit kibővítsék, továbbá mellé egy épületszárnyat hozzanak létre. Három különálló helyiség lenne, valamint négy fedett beállórész – ezek a haszongépjárművek számára.

A soron következő tanácsülésen erre a beruházásra különíthet el majd pénzt a tartalékalapból a Kaplonyi Helyi Tanács.

Hogy az önkormányzat mégiscsak tudhassa mit is szeretne készíttetni, tervet készíttetett el egy szakemberrel, mégpedig ifj. Kind László építészmérnökkel.

Ő bérmentve készítette el a részletes tervet.

Ezúton is köszönetet mondunk neki a példaértékű hozzáállása okán.

A terv alapján rövidesen kiszámolják, mégis mennyi pénzt fejében lehet elvégeztetni a szükséges beruházást, és ezt a megvalósítást a törvényi előírásoknak megfelelően meghirdeti majd a helyhatóság. A cél, hogy mihamarabb, még idén elkészüljön a megújult raktárépület.

A cikket ide kattintva is megtaláljuk.

%d blogger ezt szereti: