Alkotások Kaplonyról

Festménykiállítás helyszíne lesz vasárnap a Német Demokrata Fórum kaplonyi szervezetének székháza. December 18-án délután 3 órától este 8-ig Illyés Sándor kaplonyi festőművész alkotásait tekinthetjük meg.

Megérkeztek az elnyert eszközök

Meglehetősen hosszú egy projekt megvalósítási ideje. Kaplony község Szatmár megye azon önkormányzatai közé tartozik, amelyek sikeresen pályáztak a környezetvédelmi minisztérium felhívásán. Annak az volt a lényege, hogy a közösség együttesen kezdjen hozzá a környezet megtakarításához.

Közösen Adventkor is

Világít immár a kaplonyi közösségi adventi koszorún a harmadik gyertya is. Szombat este igen cudar időjárás közepette gyújtották meg. A kellemetlen eső ellenére szép számban voltak jelen ünnepre készülők.

Jótékonysági sütivásár

„Együtt sok dologra vagyunk képesek!” – ezzel a jelmondattal 2022. március 31-én megalakult a Szivárvány Egyesület Szülői Szövetsége (SzESzSz). Fő céljuk a Szivárvány Egyesület támogatása, segítése. Ennek érdekében vasárnap Jótékonysági sütivásár! elnevezéssel szerveznek rendezvényt. Szeretettel várnak mindenkit!