Közösen Adventkor is

Világít immár a kaplonyi közösségi adventi koszorún a harmadik gyertya is. Szombat este igen cudar időjárás közepette gyújtották meg. A kellemetlen eső ellenére szép számban voltak jelen ünnepre készülők.

Erdős Csaba parókus lelkész mondott az Igére alapozott beszédet. Az alkalomhoz illően arról szólt, mennyire fontos készülnünk az ünnepre, arra, hogy életünkbe befogadjuk a Megváltót. Baumgartner Márk vezetésével a római katolikus egyházi kórus, a Páter Szabó Dömjén Vegyeskar ifjúsági tagozata szolgált adventi énekekkel. A szervezők ez alkalommal is forró teával kedveskedtek a jelenlévőknek. Most szombaton a negyedik gyertyát is meg fogják gyújtani, az énekkaron kívül jelen lesz a fúvószenekar is. Arra a rendezvényre is nagy tisztelettel és szeretettel várnak mindenkit.

%d blogger ezt szereti: