Fociakadémia Kaplonyban

Igen sok gyermek részvételével megkezdődött tegnap a kaplonyi sportcsarnokban a Partiumi Labdarúgó-akadémia itteni képzéssorozata. Mint ismeretes, helybeli sporttanárok jelentkezését várta a szatmárnémeti központú egyesület, hogy regionális központ létesülhessen Kaplonyban.

Méltó főhajtás Kaplonyban

A deportálás szörnyűségeire emlékeztek méltó körülmények között vasárnap Kaplonyban. A Szent Antal római katolikus templom színültig megtelt a délelőtti nagymisén. Leander Ofm mutatta be a szent áldozatot. Beszédében szólt arról, hogy mindenkoron emlékeznünk kell a deportáltak kínszenvedéseire, és imádkoznunk azért, hogy többé hasonló ne fordulhasson elő.

Boldog házassági évfordulót!

Az előző évben, azaz 2022-ben összesen 18 kaplonyi házaspár ünnepelhetett a 25. házassági évfordulója alkalmából. A helyi szokásoknak megfelelően ők egy-egy képeslapos figyelmességet kaptak a községi vezetőségtől. Szintén tavaly három házaspár ünnepelte az aranylakodalmát, azaz a házasságuk ötven éve köttetett. Őket emléklappal lepték meg, illetve a helyi tanács hozzájárulása révén egy kis pénzbeli figyelmességgel.

BÚÉK!

Békés új évet kívánunk minden kaplonyi lakosnak! Megyeri Tamás Róbert polgármester és Csizmár Antal Tamás alpolgármester a Kaplonyi Helyi Tanács testülete, illetve a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkaközösségének a nevében.