Csanálos községben, a helyi kultúrotthonban fog vendégszerepelni a Kaplonyi Amatőr Színjátszó Társulat (KASzT). Rejtő Jenő Úrilány szobát keres című vígjátékát adják elő január 22-én, vasárnap 19 órától.
Mint ismeretes, egy kellemes őszi estén néhány lelkes kaplonyi lakos kezdeményezéseként alakult meg a Kaplonyi Amatőr Színjátszó Társulat, azaz a KASzT. A társulat vezetését Varga Sándor, a Harag György Társulat színművésze vállalta el.
Terveik között szerepel évente 1–2 színmű előadása, népszerűsítve ezáltal a színház szeretetét a kaplonyi emberek között, illetve gazdagítani, színesebbé tenni Kaplony kulturális életét. Ugyanakkor titkos vágyuk az is, hogy úgy a fiatal nemzedékben, mint az érdeklődő felnőtt lakosság körében is népszerűsítsék a színjátszást, tartalmas és kellemes időtöltést kínálva nekik ezzel. Várnak minden érdeklődőt a társulatukba, hiszen jó érzés tartozni egy közösséghez, együtt szórakozni és szórakoztatni!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!