Eredményes tanévet!

A kaplonyi hagyományokhoz híven idén is a Szent Antal római katolikus templomban, szentmisével kezdődött meg a tanév. Az Igére alapozott gondolatokat Erdős Csaba tiszteletes mondott, míg a szentmisét Marián atya mutatta be.

Az iskolai rendről beszélt Török Tamás iskolaigazgató, aki persze külön üdvözölte a legkisebb iskolásokat, azaz az előkészítő osztály tagjait.

A polgármester a következő beszédet olvasta fel.

„Kedves gyerekek, kedves szülők és kedves pedagógusok, tisztelt kaplonyiak!

Községünk önkormányzata és a Kaplonyi Helyi Tanács nevében üdvözlöm Önöket, Benneteket. Eredményes tanévet kívánok!

Biztosítom Önöket, Benneteket arról, hogy lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk azért, hogy eredményes lehessen az oktatás Kaplonyban.

Immár második alkalommal használom e pár mondaton belül az eredményesség kifejezést. Ennek okán nyomatékosítani kívánom, hogy a szó alatt nem holmi jegyeket, a minősítéseket értem. Az nem az én, nem a mi feladatunk. A kaplonyi önkormányzat számára az oktatásbeli eredményesség kizárólag azt jelenti, hogy alaposan megismertetjük a gyerekeinkkel a minket körülvevő világot. A matematika, a fizika, a kémia, a biológia stb. révén a természeti törvényszerűségeket, az irodalom, a nyelvek, a történelem stb. révén pedig az emberiességet. Mindehhez – mintegy kovászként – kell hogy hozzájáruljon a hittan, az empátia, a lokálpatriotizmus. Mert boldogok lehetünk bárhol a világban, de a legboldogabbak akkor leszünk, ha Kaplony népe, a falubelieink is boldogak.

Bizonytalan a nagyvilág. Háború dúl, közben pedig világjárványok tépik szét az emberi kapcsolatokat. Az önkormányzat legfeljebb tompítani tudja ezeket a külső hatásokat. Igazság szerint még azt se, túl kicsik vagyunk mi ahhoz.

Éppen ezért kell arra törekednünk, hogy az oktatás eredményes legyen. Ez az egyetlen lényeges feladatunk. Nekünk mint helyhatóságnak, Önöknek mint oktatóknak, mint szülőknek, és nektek, kedves fiatalok, mint tanulóknak. Eredményes abban az értelemben, hogy megismeritek a minket körülvevő világot, és mindezt a templomban ránk ragadt hittel élitek meg. Ebben az esetben „lombos ág” lesz felettünk, mint ahogy az az oktatási intézményünk névadójának, Fényi Istvánnak az Ifjúsági himnuszában az örök érvényű érték elhangzik: „Nem pusztulhat el az élet, nem némul el az ifjúság, megőrizzük ezt a földet…” És nem akárhogyan, hanem úgy, hogy „lengjen felette lombos ág.”

%d blogger ezt szereti: