Let’s do it! – azaz takarítsuk meg a környezetünket – jeligével érkezett ismét felszólítás a kaplonyi önkormányzathoz a megyei kormánybiztosi hivatal részéről. Természetesen igyekszünk eleget tenni ennek a kérésnek is.
A helyi oktatási intézmény vezetőségével egyeztetve megállapodtunk abban, hogy szeptember 16-án 12 órakor az iskola diákjaival találkozunk, és nekivágunk a falu utcáinak. Igyekszünk összeszedni az el-eldobált hulladékot. Az ilyen jellegű kezdeményezéseknek nem titkolta az a célja: belevonni a fiatalokat. Hiszen így ők is megtapasztalhatják, milyen fáradságos munka egy-egy eldobott csipszes zacskót összeszedni, vagy egy üdítős pillepalackot. Saját szemükkel láthatják, hogy mennyi helyen találni szemetet. Amennyiben ők, a fiatalok ügyelni fognak a környezetünkre, akkor mi, felnőttek is igyekszünk majd megemberelni magunkat.
Jelen felhívásnak ugyanakkor az is a célja, hogy invitáljunk minél több helybeli lakost: jöjjenek, segítsünk a gyerekeknek, közösen gyűjtsük össze a szemetet. (Ugye idén, májusban volt már hasonló kezdeményezés – az illusztrációnk akkor készült –, bízzunk benne, hogy a mostani is sikeres lesz.)
Hajrá, Kaplony!