A magyar történelem egyik legnagyobb formátumú, ám ennek ellenére a köztudatban alig-alig élő uralkodójáról, III. Béla királyról szóló klasszikus zenei játékot mutattak be szombaton, nemzeti ünnepünkön Kaplonyban.
A Szent Antal római katolikus templomban 2022. augusztus 20-án, Bizáncból küldetett címmel tartottak zenei előadást. A CasArtem produkciója Pajor András monodrámája alapján készült, az előadója Kristofori Ferenc volt.
A szépszámú jelenlévőt Csizmár Antal köszöntötte. Utána Pajor András a későbbiekben az előadás történeti hátteréről szólt. A római katolikus pap, író és újságíró, 2002 óta Budapesten, a Herminamezői Szentlélek-templom plébánosa, 2009-től pedig a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke.
III. (Nagy) Béla (Esztergom, 1148 körül – Székesfehérvár, 1196. április 23.) Magyarország és Horvátország királya 1172 és 1196 között. Apja II. Géza király (Vak Béla király fia) anyja Eufrozina királyné (I. Msztyiszlav kijevi nagyfejedelem) leánya. Első felesége Chatillon Anna, második felesége Capet Margit volt. Korának egyik leggazdagabb európai uralkodója. A hagyomány nevéhez köti a magyar állam egyik legsikeresebb korszakát: részben a Bizáncban, a császári trón várományosaként szerzett tapasztalatainak, részben pedig saját tehetségének és bölcsességének köszönhetően sikerült felvirágoztatnia a gazdaságot és a kultúrát, általánossá tette az írásbeliséget, sikeres külpolitikájának eredményeképp pedig királysága befolyási övezete is gyarapodott. Huszonnégy esztendős uralkodásának végére Magyarország vált az egyik vezető hatalommá Kelet-Közép-Európában. Regnálása tehát sok tekintetben az Árpád-kor csúcspontját jelentette. Övé az egyetlen épségben fennmaradt királysír azon 15 uralkodói sír közül, amelyek a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika romterületén találhatók.
Kristofori Ferenc a Magyar Állami Opera magánénekese. Ő a zeneszerzője a műnek. Rendkívüli odaadással szólaltatta meg, hogy annak idején az ifjú Béla milyen gondolatok mentén vállalta fel azt, hogy a Magyar királyság vezetője legyen.
Az előadás ingyenes volt, az itteni vendégszereplést helybeliek támogatták: Lieb Mária, Hága Antal, Herman Ágota, Fleisz Erzsébet és mások.
Megható volt az előadás, a publikum hosszas tapssal méltatta az előadót. A szervezőket ezúton is méltatni kell, nagyon dicséretes, hogy létrejött ez az előadás. Megérdemlik ugyanakkor, hogy tudassuk: hasonló kezdeményezésekre a jövőben is szükség van. Hajrá, Kaplony!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!