Véradás Kaplonyban

Harminc személy adott ma vért Kaplonyban.

Eredetileg többen, mintegy negyvenen jelentkeztek a polgármesteri hivatal szervezte alkalomra, azonban néhányan közülük különféle egészségügyi okok miatt most nem adhatott vért.

Azok, akik vért adtak, amellett, hogy embertársaiknak segítettek, több kedvezményt kaptak. Így szabadnapot, étkezési utalványt, továbbá – és talán ez a legfontosabb – meg is vizsgálják a vérüket. Az eredményeket a jövő héten kapjuk meg, az érintetteket majd értesítjük arról, hogy mikor vehetik át azokat.

A szatmárnémeti vérközpont munkatársai ezúton is köszönik a kaplonyiaknak a segítséget, már csak annak okán is, hogy hasonló nagyságú településen ennyien még nem segítettek. Kaplony ismét példát mutatott.

Minden bizonnyal fognak még ebben az évben jönni hozzánk, az érdeklődést már lehet jelezni Csizmár Antalnál.

%d blogger ezt szereti: