Habár a községi vezetőség úgy saccolta, hogy már kora nyáron meg lehet ejteni az aszfaltozást, egy kevés csúszás valószínűsíthető. A múlt héten hirdették meg a közbeszerzési eljárások világhálós felületén az erről szóló projektet.
A hónap végéig, egész pontosan 28-áig érkezhetnek az ajánlatok a hozzávetőleg 100 ezer eurónyi költségvetésű beruházásra. Amennyiben lesz szabályos ajánlat, utána rögvest alá is lehet írni a kivitelezési szerződést. (Sajnos ilyen esetekben az is előfordulhat, hogy lesz óvás, úgy akár el is húzódhat maga a kivitelezés. Azonban szakértők azt javasolták, hogy mindenképpen így, a közbeszerzési felületen meghirdetve vágjon neki a község a beruházásnak, hiszen ez a törvényes, sőt, akár némi pénzt is lehet így spórolni.)
Noha már az év elején megkezdte a vezetőség az engedélyek beszerzését – igen sok kell… –, egy még mindig nem érkezett meg, éspedig a környezetvédelmi hatóság jóváhagyása. Azonban valószínűsíthető, hogy az is csak napok kérdése, hiszen egy úttest újraburkolása igazán nem okozhat semmiféle környezetvédelmi pluszterhelést.
A csúszás okán a vezetőség az érintettek megértését kéri.