Biztonságban lehet voksolni

A vasárnapi parlamenti választásokon az urnákhoz járuló állampolgároknak kötelező módon be kell tartaniuk a koronavírus-járvány miatt elrendelt védelmi intézkedéseket.

A hatóságok által megszabott szabályok érvényesek mind a választópolgárokra, mind a körzeti választási irodák tagjaira.

Az intézkedések az urnazárást követő szavazatszámlálás alatt is érvényben maradnak.

A szabályok kiterjednek a kötelező maszkviselésre, a kezek és tárgyak fertőtlenítésére, valamint a távolságtartásra is.

  • kötelező a szájat és az orrot eltakaró védőmaszk viselése a választási folyamatban részt vevő valamennyi személy (választópolgárok és a körzeti választási iroda teljes személyzete) számára, a szavazóhelyiségben való tartózkodás teljes ideje alatt;
  • a választási folyamat résztvevőinek kötelező módon tartaniuk kell egymás között a legalább egyméteres fizikai távolságot;

  • kötelező az időszakos fertőtlenítés, és a választási folyamat résztvevőinek lehetőség szerint kerülniük kell a másokkal való közvetlen kontaktust, amennyiben mégis sor kerül ilyenre, utána fertőtleníteniük kell a kezüket;

  • kötelező a szavazóhelyiségek fertőtlenítése;

  • amennyiben erre lehetőség van, a szavazóhelyiségbe való be- és kilépést a megfelelő jelzéssel ellátott egyirányú útvonalon kell megszervezni;

  • a szavazóhelyiségben és azon kívül is megfelelő jelzésekkel biztosítani kell a szavazni érkezők közötti legalább egyméteres távolság betartását;

  • a szavazóhelyiségekben alkohol alapú fertőtlenítőszert tartalmazó adagolókat kell elhelyezni, illetve szemeteszsákkal ellátott kukákat a használt kesztyűknek és védőmaszkoknak;

  • biztosítani kell a személyzetet a választópolgárok testhőmérsékletének megmérésére, illetve a szavazóhelyiségben való eligazítására, hogy minél kevesebb időt töltsenek bent;

  • a körzeti választási iroda elnökének vagy helyettesének gondoskodnia kell arról, hogy az egy időben a szavazóhelyiségben tartózkodó személyek száma – a választópolgárokat leszámítva – ne haladja meg a 15-öt;

  • sorban engedik be a választókat a szavazóhelyiségbe, úgy, hogy ne tartózkodjon bent öt választópolgárnál több egy időben;

  • a választópolgárnak el kell magyarázni, miként kell behelyeznie személyazonosító okmányát a táblagép tartórészébe úgy, hogy a jelenlétet monitorozó és a kettős szavazást megelőzni hivatott rendszer (SIMPV) tudja beolvasni az adatait; amennyiben a választópolgár ezt nem tudja megtenni, a számítógép-kezelőnek kell elvégeznie helyette, majd fertőtlenítenie kell a kezét vagy le kell cserélnie a kesztyűjét;

  • az azonosításhoz a választópolgárnak rövid időre el kell távolítania a védőmaszkját, legalább 1,5 méteres távolságra állva a szavazóbiztosoktól vagy a számítógép-kezelőtől; az azonosítást követően vissza kell helyeznie a maszkot úgy, hogy az takarja el az orrát és a száját;

  • ezt követően a választópolgárnak alá kell írnia a választói jegyzéket, úgy tartva a személyazonossági igazolványát, hogy a szavazóbiztosnak ne kelljen megérintenie azt;

  • kerülni kell a fizikai kontaktust a névjegyzék aláírásakor, valamint a szavazólapok és a “Votat” feliratú bélyegző átvételekor is;

  • szavazás után a választópolgár maga ragasztja fel személyi igazolványára a “Votat” feliratú öntapadós matricát, a szavazóbiztosok felügyelete alatt.

  • a szavazatszámlálás alatt a szavazóhelyiségben egy időben tartózkodó személyek száma nem haladhatja meg a húszat.

AGERPRES

%d blogger ezt szereti: