Mire számíthatunk?

Igen, természetesen féltem magunkat a következő időszaktól, hiszen nyolc éve is több, szégyenteljesnek teljes joggal nevezhető megnyilvánulása volt a kampánynak, míg négy éve az emberi ésszel elfogadható határ alá csökkent (nem is kevéssel!). Ennek okán is néztem a tanácsülésen, kinek mit lehet leolvasni a tekintetéből. Elfogult, szubjektív írást olvashatnak az alábbiakban.

Ne áltassuk magunkat! Semmiféle optimizmusra, reménykedésre nincs okunk. Csúnya lesz az előttünk álló időszak. Talán, ha szerencsénk lesz, akkor nem feljelentésekben és lehallgatásos provokációban testesül meg az a két, egymással teljességgel párhuzamos, közös pontot nem tartalmazó álláspont.

Személy szerint én a lehető legkisebb rosszban bizakodok.

A polgármester ugye ismét, és több alkalommal is elmondta, hogy ilyen tanáccsal ő nem dolgozik többet. Határozottan fogalmazott, kijelentő módban, kérlelhetetlenül, bármiféle köztes megoldást kizárva. Ugyan mit jelent ez? Netán azt, hogy nem indul ismét? Aligha. Habár neki is kell érzékelnie, hogy nagyon is létezik egyfajta elégedetlenség a faluban, ám abban bízik, hogy van egy „titkos lap” a kezében, egy olyan, ami mindent felülír.

Szerintem úgy gondolhatja, hogy négy éve a fiaskó a rosszul megválasztott kampánystratégiának tudható be. A korábbinál gyengébb szereplést – vélhetően – azzal magyarázza, hogy nem használta az addig jól bevált módszert. Viszont most fogja, és ennek okán abban bízik, hogy ősz után egy teljesen új, az elképzeléseit jobban figyelembe vevő testülettel dolgozhat majd együtt. Egy olyan tanáccsal, amelyben egészen élesen elkülönül majd a „mi” és az „ők”, és semmiféle átjárás, együttgondolkodás nem lesz a két tábor között. Ezzel magyarázható az is, hogy az ellenzéke (amely ugye jelen pillanatban többséget alkot) minden nemű békejobb-kísérletét kapásból elutasítja. Nem, nincs megegyezés, nincs kompromisszum – sugallja mindig és mindenhol.

A tanácsülés keretében több alkalommal is felvetette, hogy nem érti, miért feltételeznek róla ezt vagy azt, miért gondolnak minden tervezetjavaslata mögött amolyan cselfogást. Nos, minden bizonnyal azért, mert minden politikai gondolkodást sutba dobva próbálja vezetni a községet. Erőből, kész tények elé állítva, egyeztetést kizárva javasolja, hogy térkövezés lesz itt, meg itt. Vagy a közvilágítás karbantartásáról szólóvita hevében – hogy úgy fogalmazzak – nem a teljes valóságot mondja, mi több, picit hozzá is tesz a valósághoz (ugye, azt találta állítani, hogy Mezőfény és Mezőterem községek is megszavazták ezt a határozattervezetet, ellenben a valóság az, hogy csak a teremi döntéshozók határoztak úgy, a fényieknél még szó sem volt róla…). A javaslatok előtt a másik fél véleményét előzetesen ki sem kéri. Egyszerű ugyanis a felállás: amennyiben emezek nem szavazzák meg például a térkövezést is magába foglaló költségvetés-módosítást, akkor jöhet a régi és jól bevált stratégia – „kedves kaplonyiak, szavazzatok rám, mert emezek összeálltak a gonosszal, a naggyal, a megyével (várossal, bármivel); igaz ugyan, hogy nem sokat sikerül felmutatni, de én akartam, csak hát ezek leszavaztak, ezek nem engedték stb. Én vagyok a jó fiú, és ti megvédtek, ugye?”

(Hogy miért is alakult ki ez a légkör, persze korántsem ő egymaga a hibás. Nyilván a másik fél is „ludas” sok tekintetben. Viszont az utóbbiak újabban igyekeznek. A kompromisszumkészségre építenek. Például előre bejelentették, hogy meg fogják szavazni a térkövezést.)

Minden bizonnyal ez – „a mi és az ők harca” – lesz az idei helyhatósági választások fő motívuma – mármint a polgármester részéről. Mégpedig azért, mert ez a bevált módszer. Ez az a „csodafegyver”. Ezt a receptet ismerik, a megvalósítását több alkalommal is kipróbálták, így abban bíznak, hogy ismét működni fog. Ennek a lényege: nincs konkrét, a másik fél véleményére is odafigyelő kommunikáció. (Ezért nem lehet szinte semmit sem biztosan tudni. Csak mendemondák keringenek a faluban.) Egy másik kulcsfontosságú elem, hogy kivárni a másik fél megnyilatkoztatásait. És ha az végre valami hibát vét, akkor indulhat is a hiteltelenítési „hadjárat”. Valahogy így: „mondtak ezek már sok mindent, de például itt badarsággal álltak elő, azaz az egész hiteltelen”. Mindezt főként nem nyíltan tudatni minél többekkel, hanem pletykálni kell, az ellenfélnek esélyt sem adva a bizonyos mondattöredék kontextusba helyezésére. Továbbá lehetőleg az utolsó, a már kivédhetetlen pillanatban egy jól irányzott csapással lehetetlenné tenni a fő ellenfelet.

Mit tehet a másik oldal? Mindenekelőtt megpróbálja mindezt tudatosítani az emberekkel: ezt és ezt ezért meg ezért mondják. Kérni őket arra, hogy ne a pillanatnyi hangulat alapján döntsenek, hanem mérlegeljék az egész időszakot. „Ne a fél mondaton rágódjatok, hanem az egészre figyeljetek. Nincs mi és ők! Mindössze különböző álláspontok vannak.”

Mit tehet ilyen kontextusban a választópolgár? Szerintem azt, hogy dönt. Előbb figyel, kivár, és majd a szavazófülke magányában határoz.

Nem titok az sem, hogy én személy szerint – mint érintett, de azon is túl – abban bízom, hogy az őszinteségre, a kezdeményezőkészségre, a kompromisszumok lehetőségének keresésére fog voksolni a többség. Merthogy az a jövőbemutató stratégia, a megosztottságból ez vezet(het) ki.

Megyeri Tamás Róbert