Ma is labdarúgó-varázslat helyszíne volt a börvelyi műfüves focipálya. A pár éve létrehozott komplexum amúgy a helybeliek elmondása szerint önfenntartó. Egész pontosan a hálókat kellett nemrégiben kicserélni – idővel azért megkopnak –, és a helyi költségvetésből mindössze pár száz lejjel kellett kiegészíteni azt az összeget, ami a bérleti díjakból az előző évben összegyűlt.
A hétvégi barátságos tornát amúgy a megyei labdarúgó-szövetség támogatásával rendezik. Az előző héten a Fortuna csapatának tagjai a kálmándiakat múlták felül, most azonban az érendrédiek győzedelmeskedtek. Igen élvezetes mérkőzést játszott egymással a csomaközi, a mezőfényi, a börvelyi, a Lucăceni-i, illetve a kálmándi és a csanálosi alakulat is. A szervező, Pasca Dániel elmondta: pont ez volt a célja: mozgási lehetőséget biztosítani a focistáknak.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!