Főhajtás Kaplonyban is

Nemzeti ünnepünk, a magyar államiság ünnepének alkalmából főhajtást tartottak Kaplonyban. A Szent Korona mása előtt Piusz ferences szerzetes vezetésével imádkoztak. Nemzeti imánkat, a Himnuszt énekelték el az ünneplők, majd a helyi oktatási intézmény és az RMDSZ közössége nevében helyeztek el koszorút.

Eltüntetik a sínpárt

A terepen történő egyeztetést tartottak ma a Kaplony és Nagykároly között húzódó vasúti átkelők modernizálásában érdekeltek. A vasúti társaságon túl jelen volt a megyei útkezelőség, a nagykárolyi és a kaplonyi önkormányzat képviselői, illetőleg a munkálatok megvalósítói.

Nyárbúcsúztató szép nap

Kaplony önkormányzatának szervezésében nyárbúcsúztatót szerveznek idén. Az elképzeléshez társul egyebek között a Kaplonyi Szivárvány Egyesület is. A közös alkalom – családi nap – helyszíne a labdarúgópálya melléke lesz. Időpontja pedig remélhetőleg 2021. augusztus 28-a.

Takarítják a nagy árkot

Megkezdték annak az árokrendszernek a takarítását, amely a falu nagy részéről elszállítja a vizet. Az óvodánál kezdődik ez az árok, majd a Magyar utca mögött húzódik egészen a Rist-féle portáig – onnét a Krasznába szállítja a vizet.