Az nem szemétlerakat!
Valakik a sportcsarnok szemetes konténerét háztartási hulladéktartálynak használják. Teszik ezt annak ellenére, hogy az egy közintézmény tartálya.
Valakik a sportcsarnok szemetes konténerét háztartási hulladéktartálynak használják. Teszik ezt annak ellenére, hogy az egy közintézmény tartálya.
Úgy tűnik, nem teljesen egyértelmű, hogy pontosan milyen kedvezményekre jogosultak azok, akiknek a szüleit annak idején deportálták. Egyelőre az adóügyi szakemberek is tanakodnak. Mindazonáltal a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal székházán továbbra is átveszik a kérvényeket. Azokra a törvény, a jelenleginél egyértelműbb alkalmazási útmutatójának megjelenése után fognak válaszolni.
Ebben az évben, azaz 2021-ben összesen 15 kaplonyi házaspár ünnepelhet a 25. házassági évfordulója alkalmából. A helyi szokásoknak megfelelően ők egy-egy képeslapos figyelmességet kapnak majd a községi vezetőségtől. Ebben az esztendőben négy házaspár ünnepli az aranylakodalmát, azaz a házasságuk ötven éve köttetett. Ők emléklapot fognak kapni, illetve a helyi tanács hozzájárulása révén egy kis pénzbeli… Read More A házassági évfordulósokhoz kopogtatnak be
Követ szórtak tegnap szerte a faluban. Még délelőtt, amikor megengedte az idő… A követ az utak mentére szórták, illetve oda, ahol az szükségesnek tűnt. Amint az időjárás lehetővé teszi, folytatni fogják a kő szórását. Még az előző évben vásároltatott a helyi tanács tört követ erre a célra.
Vasárnap lesz annak 102 éve, hogy Fényi István költő, műfordító, pedagógus megszületett. Ez alkalommal is igyekszünk közreműködni abban, hogy minél többen megismerhessék Fényi István alakját. Ennek jegyében videópályázatot hirdetünk.
Mint hírül adtuk, még tavaly megérkeztek Kaplonyba a megrendelt szemetestartályok. Az igénylésekkel kapcsolatos formanyomtatvány a községházán megtalálható.
Az év utolsó tanácsülését tartották meg tegnap, azaz 2020. december 29-én. Tizenkét tanácstag vett részt az alkalmon, amely összes öt percet sem igen tartott. (A rövidsége miatt videófelvétel sem készült…)
Az önkéntes katasztrófaelhárítókra vonatkozó törvényi előírások bő másfél éve igencsak megszigorodtak. A novemberi tanácsülésen a testület pénzt különített el arra a célra, hogy a megváltozott feltételeknek megfelelhessenek a „kaplonyi tűzlovagok”.
Sajnálatos módon az éjjeli viharos szél megrongálta a község karácsonyfáját. Mint ma reggel kiderült, a fa alapvetően menthetetlen, nem érdemes megpróbálkozni azzal, hogy egy-két hétig még pompázzon. Egyebek között letört a teteje…
A Krasznán túl, az úgynevezett Kuba területén a nehézgépjármű-forgalom okán jelentően romlik az út állaga. Főként a kanyarban, az aszfaltút végén nagy a gond. Mint a legutóbbi tanácsülésen megbeszélték, követ szállítottak oda ki, illetve betonelemeket helyeztek el, hogy ezzel is erősítsék a felületet.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!