A szőlőtulajdonosok figyelmébe!

A mezőfényi, berei, csomaközi határban, az úgynevezett Nyúlváron lévő szőlő kapcsán gyűlést, megbeszélést tartanak 2022. január 12-én, szerdán 10 órai kezdéssel a Kaplonyi Polgármesteri Hivatalban. Minden érdekeltet kérnek, hogy jöjjön el az alkalomra.

Boldog házassági évfordulót

Az előző évben, azaz 2021-ben összesen 15 kaplonyi házaspár ünnepelhetett a 25. házassági évfordulója alkalmából. A helyi szokásoknak megfelelően ők egy-egy képeslapos figyelmességet kaptak a községi vezetőségtől. Szintén tavaly öt házaspár ünnepelte az aranylakodalmát, azaz a házasságuk ötven éve köttetett. Őket emléklappal lepték meg, illetve a helyi tanács hozzájárulása révén egy kis pénzbeli figyelmességgel.

Jogosítvány a jövőhöz

Kifizetjük a sofőriskolát szerény anyagi körülmények között élő fiataloknak, akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a hajtási engedély, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében.

BÚÉK!

Békés új évet kívánunk minden kaplonyi lakosnak! Megyeri Tamás Róbert polgármester és Csizmár Antal Tamás alpolgármester a Kaplonyi Helyi Tanács, illetve a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal nevében.