Napfelkelte Budapesten
Budapest napfelkeltekor 2020 decemberében. Az előtérben a Gellért-hegyi Szabadság-szobor, középen a Duna, a Szabadság híd és a Petőfi híd, jobbról az előtérben a Gellért Szálló látható.
Budapest napfelkeltekor 2020 decemberében. Az előtérben a Gellért-hegyi Szabadság-szobor, középen a Duna, a Szabadság híd és a Petőfi híd, jobbról az előtérben a Gellért Szálló látható.
Hétfőtől üzembe helyezték azt az internetes alkalmazást is, amelyen keresztül az érintettek időpontot foglalhatnak az oltásra. Első körben az egészségügyi személyzetet oltják be a járvány ellen, így ők elsőbbséget élveznek. A feliratkozást a https://programare.vaccinare-covid.gov.ro/auth/login oldalon lehet megtenni.
Hivatalosan is átvette Cseke Attila a fejlesztési és közigazgatási szaktárca vezetését hétfőn, Bukarestben, Ion Ștefan leköszönő minisztertől. Az új miniszter az eseményen elmondta: a közigazgatás decentralizációja, a helyi közösségek fejlesztése és új bölcsődék építése mellett a régiók, megyék és települések fejlettsége közötti különbség csökkentésén fog dolgozni.
A Krasznán túl, az úgynevezett Kuba területén a nehézgépjármű-forgalom okán jelentően romlik az út állaga. Főként a kanyarban, az aszfaltút végén nagy a gond. Mint a legutóbbi tanácsülésen megbeszélték, követ szállítottak oda ki, illetve betonelemeket helyeztek el, hogy ezzel is erősítsék a felületet.
Mint hírül adtuk, megérkeztek már Kaplonyba a megrendelt szemetestartályok. Az igénylésekkel kapcsolatos formanyomtatvány a községházán megtalálható.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált Florin Citunak Románia miniszterelnökévé történt megválasztásához – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Az elmúlt 24 órában 4070 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 835 890 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Áldott Karácsonyt kívánunk minden kaplonyi lakosnak! Megyeri Tamás Róbert polgármester és Csizmár Antal Tamás alpolgármester.
Harmincnyolc személynek – egyedülállónak és családnak vegyesen – szállítottunk ki tegnap Darabos Enikő vezetésével figyelmességet a falu nevében. Mint több alkalommal is hírül adtuk, „kaplonyiak segítenek kaplonyiaknak” jeligével kezdeményezést hirdettünk idén.
A 2019/57-es Sürgősségi Kormányrendelet – Adminisztratív Kód – 135. cikkelyének 5. bekezdése alapján kihirdetem, hogy összehívom a KAPLONYI HELYI TANÁCS rendkívüli gyűlését 2020. december 29-ére, 14.00 órára a kaplonyi kultúrotthon nagytermébe, a következő napirendi pontokkal:
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!