Szamos-menti kastélyok és várak

A Transylvania Trust Alapítvány az Erdélyi Néprajzi Múzeummal együttműködve 2021. augusztus 16-án Kolozsvárra, a múzeum szabadtéri részlegére, a Romulus Vuia Nemzeti Etnográfiai Parkba költözteti a Szamos-menti kastélyok és várak című kiállítást, amely augusztus 18–29. között látogatható.

Nyárbúcsúztató szép nap

Kaplony önkormányzatának szervezésében nyárbúcsúztatót szerveznek idén. Az elképzeléshez társul egyebek között a Kaplonyi Szivárvány Egyesület is. A közös alkalom – családi nap – helyszíne a labdarúgópálya melléke lesz. Időpontja pedig remélhetőleg 2021. augusztus 28-a.

Az Egri Főegyházmegye érsekének és káplánjainak látogatása

„Egy gyermek nem felejtheti el a szüleit”. Ezekkel a szavakkal köszöntötte Jenő püspök az egyházmegyénkbe látogató és Nm. és Ft. Ternyák Csaba érsek urat és az Egri Főegyházmegyéből érkezett káplánokat a szatmárnémeti székesegyházban közösen bemutatott szentmise elején, hiszen a Szatmári Egyházmegye az 1804. évi megalakulásáig az Egri Főegyházmegye része volt.

Takarítják a nagy árkot

Megkezdték annak az árokrendszernek a takarítását, amely a falu nagy részéről elszállítja a vizet. Az óvodánál kezdődik ez az árok, majd a Magyar utca mögött húzódik egészen a Rist-féle portáig – onnét a Krasznába szállítja a vizet.

Költségvetés-kiigazítást terveznek

A kormánykoalíció nagyvonalakban hozzájárulását adta a költségvetés-kiigazítás tervezetéhez, ennek néhány pontja azonban még megvitatásra szorul, beleértve azt is, amely a helyi önkormányzatoknak szánt alapokról rendelkezik – jelentette ki a koalíciós ülés után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.