Napkor: agrárminiszteri elismerés a falugazdászoknak
Nagy István, a magyar kormány agrárminisztere is felkereste és személyes elismerésben részesítette a Partiumi Falugazdász Hálózat napkori böllérversenyen résztvevő csapatát.
Nagy István, a magyar kormány agrárminisztere is felkereste és személyes elismerésben részesítette a Partiumi Falugazdász Hálózat napkori böllérversenyen résztvevő csapatát.
2021. december 3-án, pénteken 18 órai kezdettel a Nagykárolyi Városi Színházban Opera és operett esttel várják a nézőket a Hermann Musik Egyesület tagjai.
A mezőgazdasági beruházások szempontjából kiemelt jelentőségű törvénytervezetet szavazott meg a román parlament alsóháza, döntő házként kedden, november 16-án.
Mi, svábok címmel tartottak pénteken konferenciát Napkoron. Török Imre, a Német Demokrata Fórum kaplonyi szervezetének korábbi elnöke, illetve Megyeri Tamás Róbert polgármester képviselte Kaplony községet az értékes előadásokat felvonultató alkalmon, melyet immár negyedszerre szervezet meg a Napkori Svábok Egyesülete.
Több miniszterelnök-jelöltet is fog javasolni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) az államfőnek. Közben Orbannak összeállt a kép. Valamint a nyugdíjak bizonyosan emelkedni fognak.
Zöldség- és gyümölcsökkel megpakolt járművek töltötték meg péntek délelőtt a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti szervezetének udvarát: a Szatmár megyében tevékenykedő falugazdászok ugyanis ekkor adták át azokat az idényzöldségeket és gyümölcsöket tartalmazó ládákat, zsákokat, amiket a Szatmár megyei termelők a vasárnapi, november 14-i Szegények világnapja alkalmából a nélkülöző családok megsegítésére felajánlottak.
„Komoly, de egyáltalán nem váratlan leckét kaptunk ma az Európai Bizottságtól: Romániát pénzbüntetéssel sújthatják a törvénytelenül működő, be nem zárt szeméttelepekért.”
Több szabálytalanság miatt összesen 60 000 lej bírságot szabott ki a Temes megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség a temesvári Kauflandra.
A közoktatási intézmények több mint 70 százalékában az óvodások és a diákok jelenlétével folyatódik hétfőtől az oktatás – tájékoztatott péntek este a tanügyminisztérium. A kaplonyi oktatási intézmény személyzetének 25 tagja oltatta be magát, ami 74%-ot jelent.
A tavalyi három fővel szemben idén már hét agrárszakos egyetemi hallgató szakmai képzését segíti a Partiumi Falugazdász Hálózatot működtető Partium Mezőgazdaságáért és Vidékfejlesztéséért Egyesület ösztöndíj-programja.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!