Ügyes focistapalántáink

Tavasz Kupa elnevezéssel tartott utánpótlástornát Kaplonyban a Partiumi Labdarúgó-akadémia itteni részlege szombaton. A sportcsarnokban otthonra lelt rendezvényen U10-es és 11-es srácok rúgták a bőrt – a házigazda kaplonyiakon kívül a szatmárnémeti akadémisták két alakulta, a tasnádiak, a nyírbátoriak, illetve a nagykárolyiak.

Túrósok sikere

Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából nemzeti költőnk Szatmár megyei utazásai mentén vezeti végig a játékos kedvűeket Kovács Zsolt kvízmester. A sorozat keretében szombat este Csanáloson tartottak kvízestet.

Komolyzene a kastélyban

Mentes Mária zongorajátékát, illetve Poósz István énekhangját csodálhatjuk meg azon a komolyzenei alkalmon, amelyre 2023. március 9-én, csütörtökön 17 órai kezdéssel a nagykárolyi Károlyi-kastély lovagtermében kerül sor.

Munkálkodnak

Javában zajlanak a munkálatok a községi rendelő épületén. A Kaplonyi Helyi Tanács határozata értelmében idén folytatják a tavaly megkezdett munkálatokat. Ennek jegyében kicserélik az épület nyílászáróit, illetve felújítják a tetőszerkezetet. Cserepeket helyeznek fel, és magát a struktúrát is megerősítik.