Soviniszta hisztéria

Soviniszta hisztériát eredményezett Csoma Botond RMDSZ-es képviselő beszéde a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen. Adrian Cozma Szatmár megyei képviselő szerint „az RMDSZ-nek nincs mit keresnie a kormányban”.

Fontos tudni, hogy 1918-ban az addig Magyar Királyság részét képező Erdély Románia része lett. Ennélfogva az erdélyi magyarság számára december elseje egy kényes téma.

Az ülésen felszólaló Csoma Botond, parlamenti képviselő, többek között arról beszélt, hogy a magyar közösség Romániában képzeli el a jövőjét, az RMDSZ pedig partner mindazokban az elképzelésekben, amelyek etnikai hovatartozástól függetlenül javítják az állampolgárok életszínvonalát.

A képviselő beszédében kihangsúlyozta, hogy az RMDSZ megérti december elseje jelentőségét a román nép számára, de emlékeztetett arra, hogy a Nagy Egyesülés előtt több nemzet élt ebben az országban, azaz nem csak román, hanem magyar, szász és zsidó is, és az erdélyi magyarok számára ez a dátum egy bizonytalanságokkal teli korszak kezdetét jelentette.

A felszólalás a román politikusok körében nacionalista felháborodást váltott ki és már az ünnepi beszéd közben kitört a lázadás az ülésteremben, mivel az AUR képviselői folyamatosan félbe szakították bekiabálásokkal az RMDSZ-es képviselőt.

Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök provokációnak minősítette Csoma Botond felszólalását, ugyanakkor megjegyezte, hogy politikai következményei lesznek a beszédének, ha az RMDSZ elnöke nem szólítja fel bocsánatkérésre a frakcióvezetőt.

A legnagyobb kormánypárt vezetője szerint a románság a világ legtoleránsabb nemzete, az RMDSZ pedig a kormánykoalíció tagjaként nem panaszkodhat magyarellenességre.

Ciolacu kifejtette, hogy ő is elfogadhatatlannak tartja Csoma Botond kijelentését, leszögezve, hogy „Erdély román föld, ahol együtt élnek (a románokkal) magyarok, zsidók és más nemzetiségek‟.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) részéről Adrian Cozma Szatmár megyei képviselő is részt vett a „hazafias” megnyilvánulásban. Szerinte újra kellene gondolni a kormány összetételét, valamint azt is megjegyezte, hogy az RMDSZ-nek nincs mit keresnie a kormányban.

Szervezetünk vezetője, Benkő Erika, aki korábban a román parlament tagja volt, az esettel kapcsolatban megjegyezte, ő képviselői mandátuma alatt ennél sokkal erőteljesebb politikai nyilatkozatokat tett az erdélyi magyarság politikai céljaival kapcsolatosan, azonban ilyen politikai hisztériát ő maga egy ilyen, történelmi tényekre alapuló mondattal kapcsolatosan nem látott. „Korábban sokszor láttam azt, hogy a magyarság politikai céljai, nevezetesen az autonómia tabutémának számítanak a román közéletben és a román parlamentben, de azt elképesztőnek és nagyon aggasztónak tartom, hogy az a mondat, miszerint Erdélyben éltek és élnek más nemzetiségek is, ilyen méretű tömeghisztériát váltson ki. Ez egy nagyon aggasztó folyamat, ami azt mutatja, hogy Európában a kisebbségek önkifejezése joga súlyosan csorbul és ez kimondottan aggodalomra ad okot a jövőre nézve.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat rendszeresen megjelenő angol nyelvű hírlevelet indított annak érdekében, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi, erdélyi magyarság által elszenvedett diszkriminációra és különböző jogtiprásokra. A hírlevél célja az, hogy rendszeresen tudósítsuk a romániai és magyarországi nagykövetségek munkatársait, a különféle emberjogi szervezeteket, valamint külföldi politikai pártok képviselőit azokról a visszaélésekről és jogtiprásokról, melyeket az erdélyi magyarsággal szemben követnek el.

Közlemény

%d blogger ezt szereti: