Igen a bölcsire

Egész pontosan 3100 négyzetméternyi területet ad át a Kaplonyi Helyi Tanács az országos fejlesztésügyi vállalatnak (román betűszóval: CNI). Egyöntetű tanácsi határozat értelmében tesz így, mégpedig abból a célból, hogy oda egy bölcsődét építsenek fel.

A hét elején érkezett értesítés az országos vállalattól. Ebben kérték, hogy a kaplonyi helyhatósági döntéseket meghozó testület határozatban fogadja el: az iskolaudvar területének nagyobbik részét átadja a CNI-nek.

Ez a vállalat építette fel annak idején, másfél évtizede Kaplonyban a sportcsarnokot. Akkor is megkapta a területet, arra felhúzta az intézményt, majd visszaadta a jogos tulajdonosnak a parcellát.

Ezúttal is így fog történni.

A kaplonyi önkormányzat számos alkalommal kérvényezte a bölcsit. Többször is igen sok kérvénnyel alátámasztva tette ezt. A kisebbik típusú bölcsődére pályázott a falu, amelyben 40 gyermeket tudnának ellátni. A standardoknak megfelelően napközis lenne ez az intézmény, saját konyhában, hálótermekkel stb. Ráadásul ez, a legkisebb is igen nagy: több mint 1200 négyzetméteres, amit egy szinte ugyanakkor udvar, úgynevezett zöldövezet vesz körbe. Ebből a célból a kaplonyi önkormányzat a mintegy 5 ezer négyzetméteres iskolaudvar nagyobbik hányadát, egész pontosan 3100 négyzetmétert ajánlott fel.

A felajánlásra a tegnap, csütörtök kora este megtartott soron kívüli tanácskozás keretében került sor, és mindahány tanácstag megszavazta az indítványt. A következő lépésben a hivatal elküldi a tanácsi határozatot a szakhivatalnak, el kell még végeztessen geológiai méréseket – amelyekből kiderül, hogy a kiszemelt terület abból a szempontból alkalmas-e erre a célra.

A további teendők már a bukaresti hatóságra tartoznak: előbb-utóbb rá kell kerüljön ez a beruházás is a konkrét intézkedési tervre, utána kivitelezőt kell találni, majd megvalósítani. Abba a folyamatba azonban már nem lesz beleszólása a helyhatóságnak. A határozat értelmében alá lehet írni a megállapodást. Abban a kaplonyi önkormányzatiság vállalja, hogy minden szükséges közüzemi szolgáltatást odavezet a helyszínre (már ott is vannak). Vállalja továbbá, hogy ha megkapja az épületet, akkor azt mint bölcsődét fogja működtetni legkevesebb 15 éven keresztül.

Szintén a bölcsődével kapcsolatban kellett az éves költségvetést módosítani, hiszen a geológiai vizsgálatot még a kaplonyi hivatalnak kell elvégeztetnie. Azokat az indítványokat is egyöntetűen megszavazták a testület tagjai.

%d blogger ezt szereti: