Köszönjük, KASzT!

Ismét idehaza, Kaplonyban léptek a helybeli színjátszók. Amint az várható volt: nagy sikert arattak. Kiérdemelt sikert.

Mint ismeretes, tavaly, egy kellemes őszi estén néhány lelkes kaplonyi lakos kezdeményezéseként alakult meg a Kaplonyi Amatőr Színjátszó Társulat, azaz a KASzT. A társulat vezetését Varga Sándor, a Harag György Társulat színművésze vállalta el.

Terveik között szerepel évente 1–2 színmű előadása, népszerűsítve ezáltal a színház szeretetét a kaplonyi emberek között, illetve gazdagítani, színesebbé tenni Kaplony kulturális életét. Ugyanakkor titkos vágyuk az is, hogy úgy a fiatal nemzedékben, mint az érdeklődő felnőtt lakosság körében is népszerűsítsék a színjátszást, tartalmas és kellemes időtöltést kínálva nekik ezzel. Várnak minden érdeklődőt a társulatukba, hiszen jó érzés tartozni egy közösséghez, együtt szórakozni és szórakoztatni!

Ismét a március elején bemutatott vígjátékot tekinthették meg a kaplonyiak, azaz a Rejtő Jenő tollából származó, Úrilány szobát keres címűt.

%d blogger ezt szereti: