Az új hónaptól módosul Kaplonyban az éjjeli őri szolgálat.
A Kaplonyi Helyi Tanács tagjaival, illetőleg a szolgálat három munkatársával történő egyeztetések nyomán az a megállapodás született, hogy folyó év április havának elejétől az éjjeli őrök a kultúrházban kialakított kamerahelyiségben ügyelnek.
A közeljövőben megnyílik az edzőpálya. Ott a hét minden napján lesz ügyelet – ezt a szolgálatot is az éjjeli őrök fogják ellátni (tetszés szerinti váltásban, azaz akár hetente, akár havonta cserélik egymást). Az ügyelet délután 4 órától este 10-ig tart. Az edzőpályára előjegyezni, információt kérni a 0728 966 771-es telefonszámon lehet. Az éjjeli őri szolgálatot pedig a 0740 315 887-es telefonszámon tudjuk elérni, mégpedig éjjel 10 órától hajnalig. A jövendőben tehát nem fognak éjjelente a faluban pásztázni az őrök, hanem az ügyeleti helyiségben figyelik a kamerarendszeren keresztül, hogy mi történik a településen. Adott esetben persze kimennek, például figyelmeztetni az esetleges rendbontókat. Vagy például értesítik a rendőrséget, ha szükségesnek ítélik meg a helyzetet. Amennyiben a lakosok valami gyanúsat észlelnek egész nyugodtan lehet telefonálni az éjjeli őröknek, a lehetőségeikhez mérten kiszállnak a helyszínre.
A szomszédos települések zömében is megszűnt, illetve pontosabban átalakult az éjjeli őri szolgálat. Kaplonyban is elodázhatatlanná vált ez az átalakítás. A mostani új beosztás egyelőre ideiglenes jellegű, még kitapasztaljuk, hogy miként lehet a leginkább hatékony és ésszerű. Az esetleges lakossági javaslatokra és észrevételekre kíváncsiak vagyunk, vagy a tanács tagjainak, vagy a polgármestereknek lehet azokat jelezni. Nyomatékosítjuk, hogy ezen megoldás révén a „kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt”, azaz mind a három éjjeli őr számára a továbbiakban is tud a hivatal állást biztosítani, viszont sikerült megoldást találni az edzőpálya használatára is. Azt a területet sem lehetne felügyelet nélkül hagyni, és a pályát a közeljövőben ki lehet majd bérelni, nyilván nyugta ellenében – viszont ennek az ügykezelését mindenképpen valakinek el kell látnia.
A kamerahálózat bővítése elkészült. Immár 28 kamera figyeli éjjel-nappal a kaplonyi közterületeket, és a „látottakat” több napig tárolják – nyilván a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően.