Február 5-én, szombaton megvalósult a Szivárvány Egyesület által szervezett, gyalogtúrával egybekötött szabadtéri, csapatépítős kiruccanás.
Tavaszias napsütésben indultak el a szervezők a gyerekekkel az egyesület székhelyétől a Kraszna-partra. A kifelé vezető úton az energiával teli gyerekek vezették a tempót, majd a parthoz érve, simább felületen, a Japán-foci elnevezésű játék vette kezdetét, amelynek hatalmas sikere volt. Ezt követte a Cowboy-fogó és a Fagyoscica, amelyek után egy kicsit mindenki elfáradt. A játékokat kisebb pihenő követte, majd lassabb tempóval elindultak visszafelé, ahol a faluba érkezve elköszöntek egymástól és mindenki hazafelé vette az irányt.
A gyaloglás, a friss levegőn töltött idő és a közös játék után, a cipőcskék megteltek sárral és az arcocskákra fáradt mosoly görbült.
A gyerekektől elhangzott olyan mondatok alapján – „Miért nem maradunk még?”; „Mikor lesz még ilyen?” – a Szivárvány Egyesület vezetői azt a következtetést vonják le, hogy a program elérte kitűzött célját. Ezúton is köszönik a résztvevő gyerekeknek, hogy velük tartottak, a szülőknek pedig azt, hogy elengedték őket. Remélik, hogy következő programjaikon még több gyermek mosolyával találkozhatnak.
Kinczel Antónia
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!