Nemzeti imánkat énekelték el ma közösen, majd koszorúkat helyeztek el Kaplonyban a magyar kultúra napja alkalmából.
A Fényi István Általános Iskola negyedikesei, ötödikesei, hatodikosai, hetedikesei és nyolcadikosai sorakoztak pedagógusaik társaságában az oktatási intézmény falán található emléktábla mellett. Török Tamás iskolaigazgató köszöntötte őket, majd Lászlóffy Csaba Zsolt magyar szakos tanár szólt a nap jelentőségéről, illetve arról, miért is kell a kaplonyi diákoknak ilyenkor a falu szülöttére, Fényi Istvánra emlékezni. Két diák – Lőkös Jázmin és Kind Eszter – mondott el egy-egy Fényi-költeményt. Majd koszorúkat helyeztek el az emléktábla alá – az önkormányzat nevében Megyeri Tamás Róbert polgármester és Csizmár Antal Tamás alpolgármester, míg az oktatási intézmény képviseletében az igazgató és a magyar szakos tanár.
Nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult a rövid, ám illő és lelket melengető ünnepség.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!