Kerek egy éve helyhatósági választásokat tartottak – a többi között Kaplony községben is. Igen szép számban járultak akkor a lakosok az urnák elé – hatalmas köszönet érte!
Persze ezen belül is különösen megtisztelő az, hogy sokan a csapatunkra szavaztak. Azóta is igyekszünk meghálálni ezt a bizalmat. Hogy úgy fejezzük ki magunkat: élni a lehetőséggel.
Nyilván több hibát vétettünk az azóta eltelt esztendő során. Volt, amikor egész egyszerűen emberi gyarlóságból (például nem tájékozódtunk kellő mértékben), máskor pedig tapasztalatlanságból. Szerencsénkre több kisebb-nagyobb megvalósítást is fel tudunk mutatni. Olyan is akad, ami valóban a mi „érdemünk”, de persze még több az olyan, mai vélhetően leginkább a szerencsének tudható be.
Összegezve elmondhatjuk: sok (még) a hiba, azonban jó szívvel tervezünk és cselekszünk. Csoda megvalósítására nem vagyunk képesek, és sajnos nem is leszünk a továbbiakban sem, viszont az odaadásban a továbbiakban sem fognak csalódni. Keressenek bennünket bizalommal – mondják el, hogy Önök szerint mit tegyünk.
Mi minden tőlünk telőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy Kaplony békés, fejlődőképes, nyugodt és szép község lehessen. Egy olyan hely, ahol jó élni, ahol lehet életet tervezni.
Tisztelettel,
Megyeri Tamás Róbert és Csizmár Antal Tamás